Mint tudjuk, a II. Vatikáni Zsinat meghirdette a párbeszédet a nemkeresztény vallásokkal is. Valószínűleg a hívőknek fogalmuk sem volt, és azóta sincs, mit is jelent a párbeszéd valójában. Nos, tapasztalataink szerint a párbeszéd a katolikus hitigazságok elhallgatását, a nemkeresztény vallások elvtelen felértékelését jelenti.
Párbeszéd címén lehet egyszerre az egy igaz Istenhez, és nemlétező, hamis istenekhez, démonokhoz imádkozni (Assisi). Egyet nem lehet: a katolikus hitet világosan és egyértelműen képviselni, hitünk alapján tényeket közölni, véleményt alkotni a nemkeresztény vallásokról, jelen esetünkben az iszlámról. Abban a pillanatban ugyanis, ha erre próbálkozás történik, a párbeszédet rögtön kiszorítja az agyonhallgatás, cenzúra. Álljon itt példaként erre olvasónk esete az Újemberben 2013. október 20-án megjelent „Párbeszédben az iszlámmal” c. írással, melyre az őszinte párbeszéd jegyében kívánt reagálni. A reagálás az Újember részéről: Jeges hallgatás. Még csak annyit sem válaszoltak olvasónknak, „figyelj, izé, lehet, hogy igazad van, de ezt a stílust itt mi nem engedhetjük meg magunknak, szóval húzd ki ezt és ezt, aztán talán közöljük”.
Mi ugyan nem hirdetjük fennhangon a párbeszédet, de az őszinte párbeszéd nevében változatlanul közöljük olvasónk írását.