Mihez kezdjünk a „Mér(l)eg” eretnekségével?

Reflexiók a Mérleg 2005/3. számában megjelent
„Mihez kezdjünk az Újszövetség antiszemitizmusával?” c. írásra.

Megszokhattuk már, hogy az ördög nem alszik, azaz hiába leplezzük le egy-egy megjelenési formáját, más köntösben újra és újra próbálkozni fog, hogy eltérítsen bennünket az üdvösség útjáról. Nincs is ebben semmi különös, így van ez a világ kezdetétől fogva és így is marad a világ végéig.

Az utóbbi 40 évben pedig lassan ahhoz is hozzászokhattunk, hogy ezek a támadások keresztény-katolikus báránybőrt öltve folynak, amiben ugyancsak nem kell valami világrengető dolgot látnunk, hiszen Szent János és Szent Pál apostolok előre figyelmeztetnek bennünket erre is. Nem kell ugyanis nagy ész ahhoz, hogy marxista-ateista egyházellenes kirohanásokra megfelelően reagáljon az ember, és ezt az ördög is tudja. Nagyobb odafigyelést igényel, hogy ráirányítsuk a figyelmet azokra, akik az egyházat katolikus retorikába bújtatva, jószándékot színlelve, jótanácsokat osztogatva támadják.
(2Tessz 2.3: Hiszen előbb be kell következnie az elpártolásnak, és meg kell mutatkoznia a bűn emberének, a kárhozat fiának, az ellenségnek, aki mindenek fölé emelkedik, amit Istennek és szentnek neveznek. Sőt, Isten templomában foglal majd helyet, és istennek akar látszani. Nem emlékeztek, hogy minderről beszéltem nektek, még amikor nálatok voltam? Tudjátok azt is, mi késlelteti föllépésének idejét. A gonoszság titka már munkálkodik, csak annak kell még az útból eltűnnie, ami még késlelteti. Akkor majd megjelenik a gonosz, de Urunk Jézus elsöpri szája leheletével, és megsemmisíti jövetelének tündöklésével. Megjelenését a sátán erejéből mindenféle feltűnő tett, jel és hamis csoda kíséri, meg mindenféle gonosz csábítás is, azok vesztére, akik elkárhoznak, mert nem voltak fogékonyak az igazság szeretetére, ami üdvösségükre szolgált volna. 1Jn 2.18: Gyermekeim, itt az utolsó óra, és mint hallottátok, hogy eljön az antikrisztus, most sok antikrisztus támadt. Ebből tudjuk, hogy itt az utolsó óra.)
Ennek előrebocsátásával szentelünk néhány gondolatot a fenti írásnak, előtte azonban néhány sor a Mérlegről, illetve annak vezető személyiségeiről:

A „Mérleg önmagát liberális katolikus periodikának nevezi, bár erre a meghatározásra is csak közvetetten jutottunk, az Újember hasábjain jellemzi így valaki őket, és ők ennek nem mondanak ellen. Definiált céljuk a „II. Vatikáni Zsinattól lelkesítve… rendszeresen tájékoztatni a nyugati világ legújabb szellemi irányzatairól… a türelem és a párbeszéd szellemében.” Bár érzékelünk a lap egyes számaiban hajlamot párbeszédre, ez azonban egy bizonyos határon nem lép túl. Valódi párbeszéd alatt azt lehetne pl. érteni, ha egy témáról kifejthetné véleményét egy tradicionalista és egy modernista teológus. Nos, ilyesminek nyoma sincs a Mérlegben. Természetesen türelemnek sem. Úgy türelmesek ők, mint amennyire liberális pl. a politikában az SZDSZ: saját magukhoz és hasonszőrű társaikhoz nagyon liberálisak, a másként gondolkozókat egy kanál vízben meg tudnák fojtani. Ugyanígy türelemnek a másként gondolkozók iránt a Mérlegben nyomát sem látjuk.

Katolikusságuk Endreffy Zoltán („főmunkatárs”) népszabadság-katolikusságának szintjén van (Bokros és Gyurcsány kebelbarátja). Mint ahogy a legvadabb Rákosi majd Kádár időkben is voltak „jó katolikusok (Balogh páter, majd Várkonyi Imre)”, úgy a mai időknek is megvannak az evilági hatalmat gátlástalanul kiszolgáló Endreffy-féle jó katolikusai. Ragozhatnánk még, kikkel kampányolnak együtt a mérlegesek, a főszerkesztő Mártonffy Marcellt is beleértve, de nem ez írásunk tárgya, akit érdekel, és nem fél, hogy gyomrára megy a téma, kattintson rá az interneten a Mérleget fémjelző nevekre, érdekes összefüggéseket fog találni. Feltűnő még, hogy a Mérleg állandóan visszatérő témája a zsidóság és holokauszt, gondolhatjuk persze milyen szemszögből: felébreszteni, majd permanensen, dobpergésszerűen szinten tartani a keresztény hívőben a bűntudatot egy történelmi fikció [1] miatt, amiről még a tisztességes zsidók is megállapították, hogy nem más, mint egy maffiaszerű zsaroló üzleti vállalkozás (N. Finkelstein: A holokauszt-ipar). [2]
Természetesen úgy, hogy a másik félre, a zsidóságra a szemrehányás árnyéka se vetődjön, tekintse úgy a keresztény olvasó a világot, hogy azok a ma született ártatlan bárányok, mi pedig ördögtől megszállott született zsidófalók vagyunk. (Ebből kifolyólag a keresztények démonizálása zsidók és bértollnokaik által szintén megérne egy írást a Mérlegben, netán a Szombatban a türelem és a párbeszéd jegyében.)

Ezek után nem meglepő, ha tudjuk, kik tartják életben a Mérleget: nem a katolikus olvasók, hanem pl. a Szabad Sajtó Alapítvány, és a Szerencsejáték RT.

E bevezető után néhány megjegyzés a cikkhez.

Már a cím is vérforraló. Mihez kezdjünk az Újszövetség antiszemitizmusával?????[3]
A szerző G. Caron és vele együtt a Mérleg feltételezni meri, hogy cinkosságot vállalunk eretnek állításukkal, hogy az Újszövetség antiszemita???? Nem sok jót sejtünk a szerzőről sem, ha elolvassuk a rövid tájékoztatót: „…Munkássága a holokauszt utáni,… a feminista… katolikus teológia területét fogja át[4].”
Úgy látszik, mint ahogy a politikában mindegyik oldalon vannak megélhetési politikusok, a teológiában is vannak személyek, akik némi elismerésért, esetleg anyagiakért sokmindenre hajlandók.

Az írás logikailag össze nem illő dolgok összekapcsolásával kezdődik. A szerző idéz egy Elaine Pagels[5] nevű személyt, aki szerint az ellenség démonná nyilvánítása áthatja a kereszténység egészét. Puff neki! Még meg is ijednénk, ha komolyan vennénk az egészet. De tovább Pagels gyöngyszemeiből: „S minthogy már a kereszténység első századaiban művelték, azóta is a Sátán alakjához fordulunk, amikor azonosítjuk és megmintázzuk az ellenséget: zsidókat, pogányokat, eretnekeket, istentagadókat és hitetleneket.” Ez az egész vád olyan képtelen és óvodás szintű, hogy Caronnak itt kellett volna letenni Pagelst, vagy a Mérlegnek itt kellett volna letenni Caront, de nem, még képesek fokozni ostobaságaikat: „A Sátán él, sőt igen jól érzi magát: továbbra is azoknak az intézményeknek és egyéneknek az érdekeit szolgálja, akik, ha nem is teremtették, de legalább szolgálatukba állították”. Érted, bunkó keresztény? Vagy beállsz a sorba az evilági hatalmasságok előtt behódoló és tévtanokat hirdető Pagels-Caron mögé, vagy te vagy a felelős a világban megnyilvánuló türelmetlenségért, démonizálásért.

Ezek után nem meglepő, hogy Caron rátér a leghálásabb témára, amit csak el lehet képzelni (ami után a legjobban fizet a „Szabad Sajtó” alapítvány, a Szerencsejáték RT és Amerikában hasonszőrű megfelelőik): Caron a „zsidó nép démonná nyilvánításának legalattomosabb kifejeződésével kíván foglalkozni, a keresztény antijudaizmussal vagy antiszemitizmussal”. Minekután Caron elegánsan összekever itt két teljesen különböző dolgot, adjuk meg mindenekelőtt a két fogalom keresztény meghatározását: Ezeket a definíciókat zsinat előtti katolikus forrásokból, illetve saját józan eszünkből vesszük. Bármi egyéb mai főáramú forrásból próbálnánk ugyanis a két fogalmat definiálni, végső soron csak a ma egyedül megtűrt megfogalmazásra bukkannánk, amit sajnos egyházunk egyes vezetői is a magukévá tettek. Ezeket a definíciókat márcsak azért sem szabad komolyan vennünk, mert ez oda vezetne, hogy aki szeretné, hogy népe boldogan, békességben, adósság, kamatfizetés nélkül fejlődjön, azt előbb-utóbb antiszemitának kellene tekintenünk.

Tehát a helyes megfogalmazások: Az antiszemitizmus ellenségnek tekinti a zsidóságot, harcol ellene, azt tekinti a társadalomban meglévő minden baj gyökerének, olyan társadalmi hibákért is a zsidóságot vádolja, amiért nem felelősek. Pl. a középkorban előfordult, hogy a himlőjárványokat is a zsidók nyakába varrták. Ebből következik, hogy hívő keresztény nem lehet antiszemita. Nem tekinthető természetesen antiszemitizmusnak a társadalom nemzsidó részének önmagát védő szervezkedése, ha a zsidók gazdasági hatalma olyan mérvűvé válik, hogy az már a nemzsidó népesség fizikai létét veszélyezteti, mint ahogy történik ez ma pl. Magyarországon. Egy egyszerű példával megvilágítva: Ha egy társadalomban a zsidók egyáltalán nem mehetnek egyetemre, az antiszemitizmus, ha egy társadalom él a numerus clausus eszközével, azaz minden ott élő népcsoportból a népesség arányában mehetnek egyetemre az emberek, az nem antiszemitizmus, hanem végső soron minden népcsoport érdekeit szolgálja, beleértve a zsidóságot is. Ugyancsak nem tekinthető antiszemitizmusnak, ha egy nép nem kíván együtt élni egy másik néppel, pl. a zsidósággal. Ez az együttélés ugyanis adott esetben a nemzsidó nép fizikai megsemmisülését eredményezheti. Gondoljunk pl. a Yanomani indiánokra: Amióta kapcsolatba kerültek az európai civilizációval, létszámuk drasztikusan megcsappant, ma a kipusztulás szélén állnak. Pedig a nem indiánok teljesen törvényesen vásároltak területet, irtották az őserdőt, egészen addig, amíg az indiánokat védő csoportok, köztük keresztények, katolikus misszionáriusok nyomására a brazil és venezuelai állam egy magasabb rendű törvényt nem hozott az indiánok védelmére. Senkinek nem jutott eszébe, hogy ezen, Yanomani indiánokat védő törekvéseket antibrazilnak vagy antifehérnek titulálja.
Az antiszemitizmus természetesen elítélendő, de nem is lehet az egyházat antiszemitizmussal vádolni, a középkorban az egyház volt az, amely a tudatlan tömegek túlkapásaitól védte a zsidókat.

Az antijudaizmus megfogalmazásánál messzebbre kell visszamennünk.

’Judaizmusnak azt az első keresztény évtizedekben elterjedt nézetet nevezzük, mely szerint a megtért pogányoknak előbb zsidókká kell lenniük, körül kell metélkedniük, be kell tartaniuk a mózesi törvényeket. Az antiókiai egyházban judaista buzgólkodók léptek föl, és zavart keltettek követeléseikkel a hívek között. A vitás kérdések eldöntésére a gyülekezet Pált és Barnabást küldte Jeruzsálembe, ahol az apostoli zsinat feltehetőleg 49-ben kihirdette, hogy a keresztény hitre tért pogányokra nem szabad az Ószövetség terheit róni (Apcsel 15., Gal. 2.1-10). „Úgy tetszett a Szentléleknek és nekünk, hogy ne rakjunk rátok több terhet a szükségesnél, annál, hogy tartózkodnotok kell a bálványoknak áldozott eledeltől, a vértől, a fojtott állattól és a paráznaságtól. Ha ezektől tartózkodtok, helyesen jártok el. Jó egészséget!” ApCsel 15.28-29.

A Galatáknak írt levél a kereszténység egyik alapkérdését tárgyalja. Pál szerint Krisztus kereszthalála közvetíti az üdvösséget, a judaista agitátorok szerint a körülmetélés és a mózesi törvények követése. Szerintük csak a születés szerinti vagy körülmetélkedett zsidó juthat el az üdvösségre. A judaizmus konzekvenciája Krisztus kereszthalálának teljes leértékelése. Még ha nem is ismerték fel ezek az agitátorok ezt a konzekvenciát teljes mértékben, Pál felismerte, és teljes erőbevetéssel küzdött ellene. A harcban győzött, de ez a harc szabadságába került (Apcsel 21,20f). Ennek a harcnak fő dokumentuma a Galatákhoz írt levél, amely világtörténelmi jelentőségű. Ennek a harcnak győzedelmes kimenetele nélkül a kereszténység egy zsidó messianisztikus szekta maradt volna, nem pedig világvallás.’ (A. Wikenhauser: Bevezetés az Újszövetségbe, Freiburg 1956, 252f).

Ebből következik, hogy az antijudaizmus a kereszténység immanens velejárója. Természetesen nagyon pontosan tudják ezt az egyház ellenségei is, akár nyíltan keresztényellenesek, akár báránybőrbe bújt farkasok. Utóbbiak választják azt a taktikát, hogy nem adják meg pontosan egy fogalomnak a meghatározását, vagy ha megadják, akkor szándékosan új definíciót adnak, félreérthetőséget teremtve így a kérdéskörben.

Ezt a két önmagában tiszta, világos és össze nem keverhető fogalmat mismásolja össze a szerző.

Caron ezt követő 1. fejezetében (A másik démonná nyilvánítása) zagyvaságokat ír az Ördögnek az Ószövetségben történő fellépéséről (mintha nem akarna tudni a bukott angyalokról), majd kritikátlanul idéz ostobaságokat és eretnek gondolatokat („Hyam Jacoby munkájának legfőbb célja annak kimutatása volt, hogy Júdás, az evangéliumok Júdása nem létezett”). Kíváncsian várjuk Caron és Co. újabb szenzációs fölfedezését: Pl. „Jézus, az evangéliumok Jézusa sohasem létezett”.

Caron (nomen est omen: alvilági hajós, aki követi, az elkárhozik) következő 2. fejezetében (zsidóellenes-e az Újszövetség) az antijudaizmus és antiszemitizmus mellett még egy másik fogalommal is operál, a zsidóellenességgel. A költői kérdésre szerinte azért „sürgető választ kapni, mert a holokauszt óta sürget az idő, hogy a keresztény közösségek felülvizsgálják felelősségüket a zsidó népirtásban.”

Nos, tisztelt Caron úr, és társai: Akármennyire is szeretnék Önök a történelmi tényeket megváltoztatni, akármennyire szeretné is a pénzben, média eszközökben bővelkedő, egyházellenes cionista propagandagépezet a történelmet átírni, a tények tények maradnak:

1, Zsidó népirtás nem volt.

2, A keresztény közösségek, különösen a Katolikus Egyház, és főképp XI. és XII. Pius pápa voltak azok, akik minden erejüket és erkölcsi tekintélyüket latba vetették, hogy mentsék a zsidókat az elhurcolástól, illetve bármilyen hátrányos megkülönböztetéstől. Evvel szemben a cionista körök voltak azok, akik erőfeszítéseiket megtorpedózták. A két pápa erőfeszítéseit igen jól dokumentálja a XI. Pius pápa által „Mit brennender Sorge” címen 1937 virágvasárnapján kiadott enciklika, melynek értelmi szerzője Pacelli bíboros, a későbbi XII. Pius volt. XII. Pius pápa működése előtt csak fejet lehet hajtani, ami főhajtást mind a tisztességes zsidók, mind a tisztességes ateisták megtettek. Nem más, mint Golda Meir nevezte XII. Piust a zsidó nép legnagyobb barátjának a világháború alatt, de hasonló dicsérő hangnemben nyilatkoztak róla a római zsidóság vezetői is. A pápa háború alatti működését egy francia ateista, Paul Rassinier dokumentálta a legtisztességesebben, „Opération Vicaire (Helytartó hadművelet [alcím: Egy ateista hódolata])” c. művében.
Magyar nyelven a „Távlatok” 1999. 1. számában jelent meg egy XII. Pius pápát méltató írás fordítása „ Igazságot XII. Piusz pápának
!” címmel, illetve a Mérleg egyik tanulmánya igen elegánsan és alaposan utasítja vissza a pápát ért nemtelen vádakat (
Pierre Blet SJ: A levéltárak bizonyságának ellenálló legenda – A XII. Pius elleni ismételt vádak). Persze ha Caron és Co. számára kényelmesebb és mindenekelőtt jövedelmezőbb a volt Hitlerjunge, majd később rajongó kommunista és KGB-ügynök, Rolf Hochhuth [6] meséit igazságnak venni, lelkük rajta, el fognak számolni tetteikkel az Örök Bíró előtt.
Ugyancsak közismert, hogy Hitler azért viseltetett ellenszenvvel a katolikus klérus iránt, mert azt túlságosan zsidóbarátnak tartotta. Gerinces magatartásáért több, mint 2500 pap került koncentrációs táborba a nemzetiszocialista uralom alatt, közülük több, mint ezren életüket áldozták hitükért, bátor kiállásukért. Hitlerrel szemben az ellenállás katolikus részről egységes volt, ennek fő képviselői Faulhaber müncheni érsek bíboros és von Galen münsteri püspök voltak.
Magyar viszonylatban csak emlékeztetünk arra, hogy a Magyar Katolikus Püspöki Kar volt az, amely 1944 nyarán elérte a deportálások leállítását a megszállt Magyarországon a Horthy-kormánynál, amely deportálások zavartalan menetét a cionista körök biztosították. (E sorok szerzőjének szülei 1944-ben, mint hívő katolikus hajadon, ill. legényember, határozottan ellenezték a zsidók elhurcolását, illetve bármiféle atrocitást.)
3, A zsidók érdekében tett európai erőfeszítéseket pedig elsősorban maga Chaim Weizmann, a Cionista Világkongresszus elnöke torpedózta meg. A folyamat igen sok, a korszakkal foglalkozó történelmi műben van dokumentálva, említsünk itt csak egyet: Josef Burg (egyike az általunk megemlített tisztességes zsidóknak): Schuld und Schicksal [Bűn és sors], München, 1962, Damm Verlag. Ennek a cionista indíttatású és végső soron zsidóellenes folyamatnak több lépcsője volt a harmincas években majd a világháború alatt, tehát nem tekinthető az esemény Weizmann egy véletlen baklövésének.[7]

Ennyi talán elég ahhoz, hogy lássuk, Caron és Co. nem akarják látni a történelmi tényeket, hogy kedvenc szenvedélyüknek hódolhassanak, a bűntudat ébresztésének a keresztényekben. Ami a szomorú, hogy ebben a törekvésükben odáig vetemednek, hogy az Újszövetséget kritizálják.

A fejezetben egyébként Caron nem tesz mást, mint (ál)teológiai írásokat listáz, idéz a témából (van bőségesen). Álszent módon újabb kérdést tesz föl, vajon csak az Újszövetség magyarázói voltak antiszemiták (amely álláspontot mindenki által elfogadottnak hazudja), vagy maga az Újszövetség volt antiszemita – ezt viszont a kinyilatkoztatás megkérdőjelezésének, azaz súlyos eretnekségnek kell tekintenünk. Akár így, akár úgy, nem rejti véka alá, hogy véleménye szerint az Újszövetség egyes szövegeit magyarázni, cenzúrázni kellene, és ezt tekinti az egyházak hatalmas, XXI. századi feladatának. Ezeket a gondolatokat ragozza végtelen unalmas módon, közben azért elejt, elbújtat egy-egy vérlázító megjegyzést, félmondatot: pl. a Bibliának már a múlt reliktumának, és nem a XXI. század élő közössége Írásának kellene lennie.

Mesterkélt, hamis premisszákból kiinduló, így értelmetlen kérdéseire Caron a 3. fejezetben adja meg a választ, mihez kezdjünk az Újszövetség antiszemitizmusával.

Javaslatai:

a, „törekednünk kell a másik véleményének meghallgatására, tiszteljük a másik (fundamentalista, az írást szó szerint értelmező) véleményét, ugyanakkor fordítsunk figyelmet olvasataink előfeltevéseire.” Az első elfogadható gondolat Caron írásában, mégha nem is lehet pontosan tudni, mik azok az előfeltevések. Mindenesetre nem egyszer találkozunk avval, hogy a hitükhöz ragaszkodó katolikusokat hittestvéreik, de méginkább az egyház báránybőrbe bújt ellenségei, akik valami light katolicizmust szeretnének általánossá tenni, a fundamentalizmus bunkójával csapják agyon. Bármennyire is igyekszik Caron itt saját magát úgy feltüntetni, hogy tiszteli a másik véleményét, ennek éppen az ellenkezője igaz, amit Caronnak jelen írása is bizonyít.

b, Caron és társai szerint olyan módon kell a Szentírást magyarázni, amely elismeri adósságát a zsidóság felé.

c, Caron hiányolja a zsidó jelenlétet a Vatikánban (mások sokallják). Pozitív példaként idézi, hogy Amerikában a Vanderbilt Egyetemen zsidó professzor oktatja az Újszövetséget, aki egyetemi óráira beviszi fiát, aki kipát és taitzit visel, mivel épp az ortodox zsidó iskolából jön.

d, Caron szerint jó volna a helyettesítés teológiájától megszabadulnunk.
Mivel itt megint két különböző fogalomra alkalmazzák ugyanazt a megnevezést, szeretnénk egy rövid magyarázatot adni:
1, A helyettesítés teológiája alatt a katolikus hitben azt értjük, hogy Jézus meghalt helyettünk, meghalt bűneinkért. A „bűneinkért helyettünk vállalt elégtétel” (satisfactio vicaria) lett a kereszthalál által történő megváltás megértésének fő kategóriája. (Szent Anzelm). Valójában a helyettesítés teológiája nem más, mint a megváltás teológiájának egy része. (Távlatok c. jezsuita folyóirat 1999. 43. szám, http://w3.externet.hu/~tavlatok/43Tavlatok.htm)
2, Az Endreffy- és Caron-féle katolikusok (pl. http://www.antiszemitizmus.hu/antijudaizmus.htm lapon Endreffy cikke) szerint

’helyettesítés teológiája alatt azt értjük, hogy Krisztus halálával és feltámadásával Isten felbontotta a „régi” szövetséget népével, Izraellel, és egy másik néppel, az egyházzal kötött új szövetséget. Azaz az egyház felváltotta Izraelt a választott nép szerepében. Hosszú évszázadokon át azt tanította az egyház, hogy Isten új népeként immár az egyház a bibliai ígéretek igazi örököse. A zsidók pedig, akik már nem tartoznak hozzá Isten népéhez, nem üdvözülhetnek, mert az egyházon kívül nincs üdvösség: extra ecclesiam nulla salus.’

Figyeljünk erre az álnok megfogalmazására: az egyház évszázadokon keresztül tanította… Nos tisztelt mérlegesek, az egyház ma is pontosan azt tanítja, amit évszázadokon keresztül (egész pontosan: kétezer éve) tanított, amint az alábbi idézet a katekizmusból az egyházról bizonyítja. Természetesen nem felbontotta a szövetséget, hanem az a szövetség beteljesült, elérte célját (eljött a megígért és várt Messiás). És természetesen nincsenek kizárva a zsidó nemzetiségű személyek az egyházból, ők is hivatalosak, ők is hozzátartozhatnak, ha akarnak, mintahogy tartoznak is sokan. És természetesen igaz az is, hogy az egyházon kívül nincs üdvösség, és ez érvényes a zsidó vallással kapcsolatban is. És ez nem antiszemitizmus, meg antijudaizmus, meg egyéb sületlenség, mert nemcsak a zsidó vallással, hanem a világ összes vallásával kapcsolatban érvényes: nincs üdvösség a katolikus egyházon kívül.

A teljes igazság a kérdésben:

Idézzünk először a Katolikus Katekizmusból: Nem a zsinat előttiből, hanem az 1992-es kiadású, II. János Pál pápa által kiadott katekizmusból, amely katekizmus előkészítését Ratzinger bíboros irányította, és amely „az egyház hitének és tanításának kifejtése, érvényes és meghatalmazással rendelkező eszköz az Egyház közösségi életének szolgálatában és a hit tanításának biztos mércéje.”[8]

’Az Ószövetségben előkészített egyház
Isten népének egybegyűjtése abban a pillanatban kezdődik, amikor a bűn megrontja az emberek közösségét Istennel és egymással. Az egyház egybegyűjtése, így mondhatni, Isten válasza a bűn által előidézett káoszra. Ez az újraegyesítés csendben valósul meg minden nép körében:
„…mindenki kedves előtte, aki fél, és az igazsághoz igazodik, bármely nép fia is. (ApCsel 10,35).
Isten népe egybegyűjtésének távoli előkészítése Ábrahám meghívásával kezdődik, akinek Isten megígéri, hogy nagy nép atyjává teszi. Közvetlen előkészítése Izraelnek, mint Isten népének kiválasztásával kezdődik. Kiválasztása által Izrael feladata, hogy az összes nemzet jövendőbeli egybegyűjtésének jele legyen. De már a próféták vádolták Izraelt, amiért megszegte a szövetséget, és úgy viselkedett, mint egy prostituált. Ők egy új és örök szövetséget hirdettek. Ezt az új szövetséget Krisztus hozta létre.
A Krisztus Jézus által alapított egyház
A Fiú feladata megvalósítani az idők teljességében Atyja üdvtervét, ez küldetésének motívuma. Az Úr Jézus ugyanis azzal indította útjára Egyházát, hogy hirdette a jó hírt, azt, hogy elérkezett Isten országa, melyet az írásokban ősidők óta megígért. Krisztus elhozta a mennyek országát a földre, hogy beteljesítse az Atya akaratát. Az Egyház Krisztusnak titokzatos módon már jelenlévő országa.
Ez az ország Krisztus igéiben, tetteiben és jelenlétében tárul fel az emberek előtt. Befogadni Jézus szavát annyit jelent, mint magát az országot befogadni. Az ország csírája és kezdete azok kisded nyája (Lk 12,32), akiket Jézus maga köré hívott, s akiknek ő maga a pásztora. Ők alkotják Jézus igazi családját. Azoknak, akiket ő így maga köré gyűjtött, új „cselekvésmódot” hirdetett, valamint saját imádságot.
Az Úr Jézus szervezetet adott közösségének, amely szervezet az ország végleges beteljesüléséig fenn fog maradni. Ez mindenekelőtt a tizenkettő kiválasztását jelenti, Péterrel, mint vezetőjükkel. Izrael tizenkét törzsét megjelenítve ők az Új Jeruzsálem alapkövei. A Tizenkettő és a többi tanítvány részesednek Krisztus küldetésében, hatalmában, de sorsában is. Krisztus ezekkel a tettekkel előkészítette és felépítette Egyházát.
Az Egyház azonban elsődlegesen Krisztusnak, a mi üdvösségünkért adott teljes ajándékából született, amit ő elővételezett az eucharistia alapításában és megvalósított a kereszten. A kezdetet és a gyarapodást jelképezi a keresztre feszített Jézus oldalából kifolyó vér és víz. Mert a kereszten elszenderült Krisztus oldalából fakadt az a csodálatos szentség, amely maga az egyház. Ugyanis ahogy Éva az elaludt Ádám oldalából formálódott, úgy az Egyház a kereszten meghalt Krisztus átszúrt szívéből született.’

Még egyszer tömören összefoglalva:
Tény és való, hogy Isten szövetséget kötött Ábrahámmal, ezt a szövetséget Izraellel megújította. Ennek a szövetségkötésnek értelme az volt, hogy a zsidó népből származik az emberiség megváltója. Nem kizárólagosan a zsidó nép Messiása, hanem az egész világ üdvözítője, természetesen beleértve a zsidókat is.
Jézus eljövetelével Isten új és örök szövetséget kötött az emberiséggel. Minden embert, a zsidókat is beleértve meghív az üdvösségre, a régi szövetséget pedig nem felbontotta, hanem amint az betöltötte hivatását — a Messiás eljött — lassan elenyészett. („A törvény és próféták Jánosig tartottak. Azóta az Isten országának örömhíre terjed, és senki se juthat el oda erőfeszítés nélkül.” Lk 16.16, ill.: „Ha tehát itt új szövetségről beszél, a régit elévültnek tekinti. Ami pedig elévült és idejét múlta, az közel van a megszűnéshez.” Zsid 8.13)
Itt egy olyan alapvető hittételről van szó, amit soha, senki nem akart a kereszténységtől elvitatni.

Ezeket az alapelveket — amely alapelveket zsidó maszkot öltött ellenfelei „helyettesítés teológiájának” neveznek — az egyháznak hibául felróni, és arra rávenni az egyházat, hogy szabaduljon meg tőlük, annyit jelent, mint hogy a kereszténység szabaduljon meg a kereszténységtől.
A téma elmélyítése érdekében idézzünk még itt néhány gondolatot

Bangha Béla SJ „Világnézeti válaszok (1942)” c. könyvéből, melyek érintik a kereszténység – zsidóság kérdéskörét:
„….Azonban már az is teljesen történelemellenes dolog, ha valaki az ószövetségi zsidóságot összetéveszti a Krisztus utáni és a mai zsidósaggal. A Krisztus utáni zsidóság messze eltért az ószövetségi kinyilatkoztatások útjáról, amikor hátat fordított az azokban oly ünnepélyesen hirdetett Megváltónak s Pilátus előtt magára és unokáira átkul hívta le Krisztus vérét. Ennek az Üdvözítőtől elfordult zsidóságnak kevés köze van ahhoz az ószövetségi zsidósághoz, amelyből a próféták, az apostolok, a Szent Szűz és teste szerint maga Krisztus származott…
…Jézus a zsidók számára is a megígért Messiás de lényeges mozzanatokkal megbővítve. Nevezetesen: az ígéretek helyébe a beteljesülést téve, a zsinagóga helyébe az Egyházat, a régi áldozatok helyébe az ő egyetlen, befejező s megváltó áldozatának szakadatlan, titokzatos megújítását, valamint a szentségek kegyelmét. Vagyis: Jézus igenis új vallást alapított, a kereszténységet, de mint a réginek folytatását és kiegészítését, mint az ószövetségi kinyilatkoztatás beteljesedését…
…(Válaszolva arra a felvetésre, hogyan lehetett a zsidó vallás az Ószövetségben az igaz vallás, ma pedig nem:) Nagyon egyszerűen úgy, hogy amikor az ószövetségi zsidó vallás által hirdetett Messiás megjött, a régi vallás mint ilyen, mint az ígéretek s előkészületek tartalmazója elvesztette jelentőségét s átment az újba, a teljesedésbe, a kereszténységbe. Akik pedig elvetették a Megváltót s a beteljesülés után is a puszta ígéretekhez s előkészületekhez, mint ilyenekhez ragaszkodtak, azok ezzel természetesen a tévedés útjára léptek s így most vallásrendszerük is hibás…
Mind a katekizmus, mind Bangha Béla gondolatai eltörpülnek azonban Szent Pálnak a zsidóság — nem zsidóság tárgykörében leírt eszmefuttatásai mellett. Igen sokat idézhetnénk, lehet említeni pl. „Mert mindannyian, akik megkeresztelkedtetek Krisztusban, Krisztust öltöttétek magatokra. Nincs többé zsidó vagy görög, rabszolga vagy szabad, férfi vagy nő, mert mindannyian eggyé lettetek Krisztus Jézusban. (Gal 3.27-28)” Vagy: Ő, a mi békességünk a kettőt eggyé forrasztotta, és a közéjük emelt válaszfalat ledöntötte, az ellenségeskedést kiküszöbölte saját testében, a törvényt ugyanis parancsaival és rendelkezéseivel érvénytelenítette. Mint békeszerző, a két népet magában eggyé, új emberré teremtette, és egy testben mind a kettőt kiengesztelte az Istennel kereszthalála által, amellyel az ellenségeskedést megölte. Eljött, hogy békét hirdessen nektek, a távol levőknek, és békét a közel levőknek. Az ő révén van mindkettőnknek szabad utunk az egy Lélekben az Atyához. (Ef 2.14-18) De nem volna szerencsés kiemelni itt bármit is, mert minden kiemelés Szent Pál többi gondolatát értékeli le, összes leveleit pedig mégsem idézhetjük. Túl ezen, semmiképp sem akarunk úgy viselkedni, mint Caron és Co., hogy prekoncepciójukhoz keresnek (és találnak) szentírási idézetet, ha másképp nem, akkor úgy, hogy egy összefüggő kétmondatos gondolat első felét idézik, a másodikat elhallgatják.

Ajánljuk olvasóinknak, egy szabad órájukban olvassák el Szent. Pál összes levelét, és húzzák alá a „zsidó, pogány, körülmetélt, körülmetéletlen” szavakat. Ha másképp nem, gondolatban, vagy ha rendelkeznek számítógépes bibliával, emeljék ki ezeket a szavakat. E sorok szerzője gyakran olvasgatja Szent Pált, és lelki gyönyört érez, olyan tökéletes, örök érvényű összefoglalását adja Szent Pál a kérdéskörnek.

A fejezetben Caron egy igen súlyos állítást tesz: „A zsidó nép és Szent Írásai a keresztény Bibliában c., a Pápai Biblikus Bizottság által kiadott dokumentumban az Egyház elismeri a Biblia zsidó olvasatának érvényességét és jogosságát.” A dokumentumot 2001-ben, Krisztus Mennybemenetelének Ünnepén adta ki a bizottság, az előszót Ratzinger bíboros írta. E sorok írója először nagyon megijedt. Hogyan lehet az, hogy Ratzinger és II. János Pál pápa mást mondanak a katekizmusban, és mást ebben a dokumentumban? A kíváncsiságtól hajtva megkerestük tehát a kérdéses dokumentumot, és mivel magyar nyelven nem találtunk rá, németül idézzük[9]:

”22. Die Umwälzungen, die durch die Ausrottung der Juden (die Schoa) während des Zweiten Weltkriegs ausgelöst wurden, haben alle Kirchen dazu geführt, ihre Beziehung zum Judentum von Grund auf neu zu überdenken und dementsprechend auch ihre Interpretation der jüdischen Bibel, des Alten Testamentes. Manche haben sich die Frage gestellt, ob die Christen sich nicht vorwerfen müssen, sich die jüdische Bibel angeeignet zu haben durch eine Lesart, in der kein Jude sich wieder findet. Müssen die Christen von nun diese Bibel wie die Juden lesen, um voll ihrem jüdischen Ursprung gerecht zu werden?
Hermeneutische Gründe zwingen uns, auf diese letzte Frage eine negative Antwort zu geben. Denn eine rein jüdische Lesung der Bibel führt notwendigerweise mit sich, alle ihre Voraussetzungen zu übernehmen, d. h. die vollständige Übernahme dessen, was das Judentum ausmacht, vor allem die Geltung der rabbinischen Schriften und Überlieferungen, die den Glauben an Jesus als Messias und Gottessohn ausschließen.

A kritikus rész magyar fordítása:

Úgy kell-e mostantól a keresztényeknek a bibliát olvasni, mint a zsidóknak, hogy eleget tegyenek a biblia zsidó eredetének?
Hermeneutikai okok arra kényszerítenek minket, hogy a kérdésre nemmel válaszoljuk. A bibliának ugyanis egy tisztán zsidó olvasata szükségszerűen magával hozza előfeltételeinek átvételét, azaz annak teljes átvételét, ami a zsidóságot kiteszi, mindenekelőtt a rabbinikus iratok és hagyományok érvényességét, amelyek tagadják Jézust, mint Messiást és Istenfiút.”

Azaz: Caron pontosan az ellenkezőjét állítja, mint amit ebben a pápai dokumentumban lehet olvasni. És képes rá, hogy tévtanai alátámasztására olyan dokumentumot idézzen, ami pontosan azt cáfolja, amit állít. Hát bátorság az van, meg kell hagyni. Innentől fogva Caronnak ez a fejezete: lotyogás, ami még csak cáfolatot sem érdemel. A kérdéses vatikáni dokumentum állít ugyan olyat, hogy a biblia zsidó olvasata egy lehetséges olvasat, de sehol sem állít olyat, hogy az is lehet érvényes és jogos. [10] Túl ezen, egy hitét ismerő keresztény eleve nem mondhat olyat, hogy a bibliának zsidó olvasata is érvényes és jogos, hiszen ez értelmetlenné tenné az egész kinyilatkoztatást. De ezt már Szent Pál is megállapította (…Izrael fiainak értelme eltompult, hiszen mindmáig rajta a fátyol az Ószövetségen, amikor olvassák, s rajta is marad, mert csak Krisztusban tűnik el. Igen, mind a mai napig fátyol borítja szívüket, amikor Mózest olvassák, de ha majd az Úrhoz térnek, eltűnik a fátyol. 2Kor 3.14-16).

e, Következő bekezdésében aztán a minden béklyójától megszabadult Caron újabb költői kérdést tesz fel: Küszöböljük-e ki a problématikus szövegeket? Ne tudná Caron, ne tudná az ír klérus, akire Caron itt, mint pozitív példára hivatkozik[11], ne tudnák a mérlegesek, mi a jussa annak, aki csak egy i betűnyit is megváltoztat a törvényből és elvesz a Biblia szavaiból?

Saját kérdésére Caron ugyan nemmel felel, de ezt nem az Írás iránti tiszteletből, hanem taktikai meggondolásokból teszi: szerinte „a holokauszt után nem volna felelős cselekedet, ha figyelmen kívül hagynánk bizonyos számú újszövetségi szöveg szerencsétlen hatását, azokét a szövegekét, amelyek továbbra is éltetik a keresztény antiszemitizmust, és ténylegesen semmit sem tennénk semlegesítésük érdekében[12].” Magyarul: Azért kell benne hagynunk az Újszövetségben az antiszemita szövegeket, hogy azok éltessék bennünk a tudatot, hogy antiszemiták vagyunk.
Caron pozitív fényben tüntet itt fel olyan kezdeményezéseket, melyek a János-evangéliumban a „zsidók” szót „hatalmasságokra”, a „farizeusok” szót „egyes farizeusokra” cserélik ki. Bezzeg maga Caron, hosszú tanulmányában egyszer sem egyes keresztényeket, mindig az összes keresztényt, a kereszténységet vádolja.

f, A problematikus részek kiküszöbölését firtató költői kérdésére Caron következő bekezdésében azzal felel, hogy „a teológusok, exegéták, szónokok, katekéták soha ne hagyják ki az alkalmat, hogy világos és egyértelmű gondolkodásra ösztönözzenek, ha olyan szövegekkel találkoznak, amelyek alkalmasak a keresztény antiszemitizmus felélesztéséhez.” Bizony, szükség volna világos, egyértelmű gondolkodásra, tartunk tőle, hogy Caron nem egészen azt érti ezalatt, mint mi.

g, Tanácsai közül utolsónak hagyja Caron, hogy a zsidók holokauszt-napi megemlékezésein vegyünk részt, illetve biztassuk erre a szószékről híveinket. Ha még sokallná Caron a templomba járó, aktív hitéletet élni akaró hívők arányát a keresztény lakosságban: megtalálta a redukálás legbiztosabb módszerét.

Hát Caron úr, várjuk

a, az indián népirtás utáni protestáns teológia és nemzeti szintű amerikai bűntudat-kultusz[13], a rabszolga-kereskedelem[14] utáni, a „The Hoax of the 20th Century [A XX. század nagy csalása]” utáni, a palesztin népirtás utáni zsidó teológia megjelenését;

b, írását, amely választ ad a nagy kérdésre, hogy a Talmud maga keresztényellenes-e (egyébként valóban keresztényellenes, szemben az Újszövetséggel, amely nem zsidóellenes), vagy csak a magyarázói;

c, azon zsidók jelentkezését a Szombatban és külföldi társaiban, akik megmagyarázzák hit- és fajtestvéreiknek, hogyan kell (szabad) a Talmudot magyarázni; csakis úgy, hogy a zsidók elismerik adósságukat a keresztények felé;

d, hogy zsidó hittudósok és rabbik kérjék, hogy keresztények oktathassák a Talmudot a zsidóknak;

e, véleményét, mely szerint jó volna megszabadulni a Talmud keresztényellenes szövegeitől, Majmonidesz vegytiszta rasszizmusától. Jó volna, ha Ön szerint ezt a zsidó rabbik szorgalmaznák, tekintettel a keresztények érzékenységére.

f, Várjuk, hogy zsidók követeljék, vehessenek részt a keresztények emléknapjain, amelyeken a zsidók bűneit emlegetik fel (ilyen emléknapok nincsenek, bár lehetne pl. a zsidó felelősséget firtatni a két világháború kirobbantásában, a kommunizmusban, az ukrán éhínség előidézésében, hazánkban az ÁVO tobzódásában és még sok tragédiában).

Záró fejezetét (Következtetések) ismét hazugsággal kezdi Caron, de ez már nem újdonság. Hazudni nem lehet csak egy kicsit, aki egyszer hazudik, annak ragaszkodnia kell hazugságához, mégha csak újabb hazugságokkal éri is el ezt. Azt állítja, hogy a kereszténység doktrínája a zsidó nép elutasítása. Hát még sohasem olvasta Caron Szent Pált? (Róm 11.16-18: Mert, ha már elvetésük megbékélése a világnak, mi más lesz fölvételük, ha nem élet a halálból? Ha szent a búza zsengéje, szent lesz a kenyér is, s ha szent a gyökér, szentek az ágak is. Ha letört is némely ág, s te vad olajfa létedre beoltattál, és részese lettél az olajfa gyökerének és nedvének, ne kérkedj az ágak rovására. Ha mégis kérkednél, tudd meg: nem te hordozod a gyökeret, hanem a gyökér téged.)

Ezt követő, dagályos stílusú eszmefuttatásának következtetése a kanonizált írások és a Szentlélek szembeállítása. Vagyishogy ne ragaszkodjunk a Szentíráshoz, hanem higgyünk az élő Istenben, ami azt jelenti, hogy fogadjuk el új olvasatok lehetőségét. Válaszunk erre: „Szeretteim, ne higgyetek minden léleknek, hanem vizsgáljátok meg a lelkeket, hogy Istentől származnak-e, mert sok hamis próféta ment ki a világba. (1Jn 4.1)” Továbbá: „De ha akár mi, akár egy mennyei angyal más evangéliumot hirdetne nektek, mint amit mi hirdettünk: átkozott legyen! Amint már kijelentettük, most újra megismételjük: Ha valaki más evangéliumot hirdetne nektek, mint amit tőlünk hallottatok, átkozott legyen! Az emberek kedvét keresem ezzel vagy az Istenét? Talán embereknek akarok tetszeni? Ha még emberek tetszését keresném, nem volnék Krisztus szolgája. Biztosítalak benneteket, testvérek, hogy az általam hirdetett evangélium nem embertől való. Hiszen nem embertől kaptam vagy tanultam, hanem Jézus Krisztus kinyilatkoztatásából. Hallhattátok már, hogy azelőtt, még mint zsidó, milyen magatartást tanúsítottam: könyörtelenül üldöztem az Isten egyházát és a romlására törtem. A zsidó vallásosságban számos fajtámbeli kortársamat felülmúltam, mert fölöttébb buzgó követője voltam atyáim hagyományainak. De amikor tetszett annak, aki már születésemtől fogva kiválasztott és kegyelmével meghívott, hogy kinyilatkoztassa bennem Fiát, hogy hirdessem a pogányoknak, nem hallgattam a testre és a vérre (Gal 1, 8-16).”

Utolsó soraiban figyelmeztet még Caron, nem zavarhatja a Biblia újraértelmezését a zsidók palesztinokon elkövetett népirtása. Úgy gondoljuk, ehhez nem kell kommentár.
Írásunk befejezése előtt tekintsünk egy pillanatra idő- és térbeli távlatból a zsidóság sorsának alakulására az elmúlt 2000 évben. A zsidóság Jeruzsálem Kr. u. 70-ben történt lerombolása után szétszóródott a világban. Ez a szétszóródás a Római Birodalom területe és az arabok által lakott területek felé történt. A Római Birodalom gyakorlatilag uralta Európát és a Földközi Tenger partvidékét. A birodalomban terjedt el először a kereszténység, amely annak bukása után is megmaradt és fejlődött.

A kereszténység a szent könyvek részbeni azonossága, illetve Jézus Krisztus, az apostolok zsidó származása, valamint a zsidó nép ószövetségi kiválasztottságának elismerése miatt mindig megkülönböztetett figyelmet tanúsított a zsidóság iránt. Ma ezt úgy mondanánk, pozitív diszkriminációt alkalmazott velük szemben. Bármiféle zsidóellenes megmozdulás volt, az sohasem a zsidóság zsidósága miatt történt, hanem annak konkrét, súlyos kiváltó okai voltak.

Az arab világot a VII. században meghódította a mohamedán vallás. Bár évszázadokon keresztül megtűrték a zsidókat, ez azonban valóban csak megtűrés volt (még Szaddam Husszein Irakjában sem esett bántódásuk), egyetlen mohamedán állam sem engedte meg, hogy a zsidóság hatalmi pozícióba kerüljön.

A keresztény kultúrkörben a XVIII. század meghozta a zsidó emancipációt. Ettől az időszaktól kezdve a zsidóság térnyerése a keresztény kultúrkörben folyamatos. Ahol az európai fehér ember megjelent, ott megjelent a kereszténység, és evvel párhuzamosan a zsidóság. Ez a zsidóság jó viszonyokat alakított ki a mindenkori uralkodó réteggel, finanszírozta a háborúkat, cserébe újabb és újabb térnyeréséért. Így jutottunk el a XX. századhoz, amikor a világ zsidósága 1933-ban már olyan hatalmasnak érezte magát, hogy háborúval fenyegette meg Németországot.[15] És ha ma széttekintünk, azt látjuk a világban, hogy a keresztény kultúrkörben a zsidók óriási gazdasági, pénzügyi hatalomra és politikai befolyásra tettek szert. Így volt ez a cári Oroszország romjain létrejött kommunizmusban, így Kelet-Európában és így van ez ma Amerikában. Ezt bizonygatni úgy érezzük, fölösleges, aki ezt nem akarja látni, az menthetetlen. Talán elég itt egyedül Sharon kijelentésére emlékeztetni: „Mi zsidók ellenőrizzük Amerikát, és ők tudják ezt.”[16] Nem a mohamedán világban, nem a buddhista, sintoista, hindu, taoista, egyéb vallások uralta területeken, hanem egyedül, kizárólag a keresztény államokban tett a zsidóság szert ekkora gazdasági hatalomra. A kereszténység úgy hordozta magával a zsidóságot, mint gazdaállat a potyautast. Ezek után még keresztény antiszemitizmusról beszélni, bármiféle bűntudatot, jóvátételt emlegetni, a kereszténységet kritizálni, vádolni: szavakban ki nem fejezhető pimaszság, jobb esetben a Caron-féle keresztények részéről: ostobaság.

A mi zárókövetkeztetésünk:

• Hiányos, egyoldalú, tendenciózus, hamis, eretnek, egyházellenes, katolikusellenes, keresztényeket sértő, a történelmet megerőszakoló, meghamisító mű. A zsidóság egyedül jogos képviselőjeként az uralkodó cionista áramlatot ismeri el, nem akar tudni a tórahű zsidókról, Friedman bécsi rabbi és még igen sok tisztessége zsidó hozzáállásáról a holokauszt-problémához, és az ebből adódó, jelen világunkat terhelő sok egyéb problémához.

• Nem akarja látni a XX. századi történelem tanulságát: Nem a kereszténységből következik a zsidóüldözés, hanem ellenkezőleg: a kereszténység elutasításából. Ahol az új pogányság lábrakapott, ott szenvedtek egyaránt zsidók és keresztények.

• Nem akarja látni, hogy ma a zsidóság egy jó részénél a vallást csak menlevélként használják igen erős nacionalizmusuk, sovinizmusuk leplezéséhez. A zsidó bankvilág ma is azon a szinten áll, ami Mózes Törvénykönyvében így van fogalmazva: Minden hetedik évben adj haladékot. A haladék jegyében így kell eljárni: a hitelező engedje el a kölcsönt, amit felebarátjának[17] adott, ne szorongassa se felebarátját, se testvérét, ha az Úr (tiszteletére) kihirdetik a haladékot. Az idegent szorongathatod, de amid testvérednél van, azt engedd el. (MTörv 15.1-3) Világgazdasági szinten eddig egy ember támogatta az adósságelengedést, az is német volt, valakik őt is meggyilkolták.[18] Nem akar tudni Martin Buber híres zsidó filozófus megfogalmazásáról, mely szerint a zsidóság saját nemzetét tette meg istenének, és a Buber nevével is fémjelzett gondolatról, hogy a zsidók hivatása a világ feletti uralom (M. Buber: Három fogalmazás a zsidóságról, Frankfurt, 1911).

• Perverz szintig fokozott bűntudat-pszichózisát rá akarja kényszeríteni az egész kereszténységre, még súlyos eretnekségek árán is, még olyan áron is, hogy a kereszténységből kiküszöbölje a kereszténység lényeges elemeit.

• A történelem meghamisítását
• a kereszténység rágalmazását és bűnbakká történő kinevezését
• a mesterséges bűntudat ébresztését a zsidósággal szemben
• a zsidóság törvények fölöttinek tekintését
• a katolikus hittételek kicsavarását
• azt, hogy vannak elsőrangú és másodrangú népek, elsőrangú és másodrangú szenvedések

nem fogadhatjuk el.

Berencz Antal

[1] Bár nem lehet ezen a helyen ezt a fikciót elintézni, három tényt szükséges azonban közölni:

a, az úgynevezett gázkamrák falazatainak vizsgálata azt eredményezte, hogy azokban a helyiségekben cianidgázt nem használtak (egyik koncentrációs táborban sem!)

b, a „gázkamrák bedobónyílásai” bizonyíthatóan csak 1945 után készültek

c, a Zyklon B alkalmatlan emberek megölésére a tettesek és tanúk által előadott módon. Ahogy ezt 1945-ben majd a kapcsolódó perekben előadták, az úgy sohasem játszódhatott le. Akit a téma érdekel, márpedig aki erről ír a köz számára, annak kötelessége a témáról informálódni, az hamar megtalálja a megfelelő irodalmat. Caron Kanadában él, hallania kellett tehát Zündelről és a torontoi Zündel-perről. Magyarországon pl. 2 éve kapható a „Tiltott igazság” c. könyv. Ez nem jelenti azt, hogy Caronnak és a mérlegeseknek magukévá kell tenniük a könyvben leírtakat, nem szabadna azonban úgy tenniük, mintha a könyv, illetve a holokauszt-revizionizmus nem létezne. Tehát ha ellenvéleményük van, vagy a könyvekben felhozott bizonyítékokkal szemben érveket tudnak felhozni, tegyék meg azt, de semmiképpen sem szabadna agyonhallgatniuk másik oldal által felhozott érveket és bizonyítékokat. Arról már nem is beszélve, hogy illene ismerniük és a közönség felé kommentálniuk, hogy a hivatalos történetírás is már rég töredékére csökkentette le a holokauszt áldozatainak számát. Az éppen aktuális számadatot Fritjof Meyer, a Spiegel főszerkesztője 356 ezerben adja meg Auschwitzra vonatkoztatva.

[2] További tisztességes zsidók, akik magukat veszélynek kitéve nem hallgattak, amikor a holokauszt-állítással kapcsolatos saját, a hivatalos ideológiával ellentétes véleményüknek adtak hangot: Benedikt Kautsky (Auschwitz-túlélő), Josef Burg (író), Noam Chomsky (író), Israel Shamir (író), Kardos Klára (Auschwitz-túlélő), David Cole, Gilad Atzmon (zenész), Eshter Grossmann (Auschwitz-túlélő), Moishe Arye Friedmann (bécsi rabbi), Gerard Menuhin (a világhírű muzsikus fia), Reuven Moskovitz, Henryk M. Broder (újságíró), Hajo Meyer (Auschwitz-túlélő, író), Gitta Sereny (Auschwitz-túlélő), Harold Pinter (Nobel-díjas drámaíró), Leon de Winter (író).

[3] Furcsa mód a Mérleg címlapjára már egy ártatlanabb megfogalmazás jutott: „Az Újszövetség ellenségképe”

[4] Miért nem pl. az ukrán népirtás utáni teológiáét (8 millió halott a mesterségesen előidézett éhínség miatt, abban az időben, amikor a hatalmat bitorló haramiák közt a zsidók – finoman szólva – túlreprezentáltak voltak)?

[5] Pagels többek között könyvet írt „Tamás evangéliumának” felfedezéséről, ennek kapcsán gnosztikus megközelítéssel „leleplezte” a katolikus egyházat, és felvázolta, milyennek kellene lennie az egyháznak. Mindezt egy Dan Brown szentségtörő stílusában és igényességével. Ide süllyed a Mérleg.

[6] Hochhuth meggazdagodott történelmi hazugságokat, ferdítéseket és durva rágalmakat tartalmazó drámájával, a „Helytartó”-val. KGB-s kapcsolatait Pacepa, az átállt román hírszerző leplezte le.

[7] a, Hitler 1934-ben igen nagyvonalú feltételek mellett beleegyezett volna abba, hogy a németországi zsidóság kivándorolhasson Palesztinába. A tervet az angolok is támogatták, a dolog Weizmann hozzáállásán bukott meg, aki lehetetlen feltételeket támasztott. Weizmann evvel kapcsolatban szó szerint: „Eher will ich den Untergang der deutschen Juden sehen als den Untergang des Landes Israel für die Juden. [Inkább vesszenek el a német zsidók, mint Izrael földje a zsidók számára.]”

b, Az 1938. novemberi Kristályéjszaka után újabb esély adódott a németországi zsidóság kivándoroltatására. Schacht, a Nemzeti Bank elnöke egy komplikált finanszírozási tervet dolgozott ki, amelyet legnagyobb csodálkozására mind Hitler, mind az Angol Nemzeti Bank Elnöke, Montagu Norman is kedvezően fogadott. A terv ismét csak Weizmann és a mögötte álló cionista körök elutasításán bukott meg.

c, A brit külügyminisztérium 1943. október 13-14-i jegyzékeiből:
[Notes of the British Foreign Office of Brit levéltári okmány (iktatási szám F. O.371/34498./C12035)
Helyzet Magyarországon: a zsidók álláspontja
Hivatalos beszélgetés alkalmával Namier professzor a Zsidó Képviselettől (Agency) azon félelmének adott kifejezést, hogy Magyarországot megszállnák a németek, ha a magyar kormány túl korán hagyná cserbe Németországot, ami a 800 000 zsidó megsemmisítését eredményezné, akik jelenleg viszonylagos biztonságban vannak. Randall úr azt mondta, hogy ezt már előterjesztették, mint okot, amiért Magyarország ne álljon át a szövetségesek oldalára. Namier professzor azt remélte, hogy a magyar kormány nem mozdul addig, amíg bizonyos nem lesz, hogy a németek már nem tudnak visszavágni.
(Kézírás) – E kérdést megkülönböztetett figyelemmel kísérjük, és nem követeljük a magyaroktól, hogy nyíltan álljanak ki a németek ellen, amely német megszállást eredményezne. Úgy véljük, hogy e kockázat jelenleg kicsi. Namier professzor a Zsidó Képviselettől (Agency) tegnap közölte velem, hogy az ő emberei nagyon aggódnak, ha netán a magyar kormány idő előtt cserbenhagyná Németországot, ami Magyarország megszállását eredményezné, és veszélyeztetné az ott élő 800 000 zsidót, akik jelenleg viszonylagos biztonságban vannak. A zsidók itt – mondta ő – úgy vélik, hogy Németország nem engedi meg a magyarok háborúból való kilépését mindaddig, amíg a német hadsereg azt meg tudja akadályozni, sőt nyomban megszállná Magyarországot, amely a legnagyobb számú, Európában még meglévő zsidóság megsemmisítését eredményezné. Azt mondtam, hogy e lehetőség már elő lett terjesztve (lásd a “Tablet” legutóbbi számának egyik cikkét) mint ok, amiért Magyarország ne kezdeményezzen korai átállást a szövetségesek oldalára. Namier professzor azt mondta, hogy az egyetlen remény, ahogy a zsidóság látja, ha a magyarok nem mozdulnak, amíg gyakorlatilag biztosítva nem lesz, hogy a németek már nem tudnak visszavágni. A. W. S. Randall
N. B. A fenti angol külügyminiszteri jegyzék részben megjelent Juhász Gyula, “Magyar-Brit Titkos Tárgyalások 1943- ban” c. könyvében, Kossuth Kiadó, Bp. 1978.

d, 1944 áprilisában Budapesten Eichmann felvette a kapcsolatot Joel Branddal, a cionisták helyi képviselőjével. Ez volt a hírhedt csereakció, melyben a németek 100 zsidónként egy teherautót kértek volna. Brand reményekkel telve utazott Konstantinápolyba, hogy az angolok felé továbbítsa az ajánlatot, ott azonban — cionista nyomásra — letartóztatták, nem tárgyaltak vele érdemben, amennyire lehetett, húzták az időt. Budapesti helyettesét, Kasztner Rezsőt, aki 1945 után sem tartotta száját, 1952-ben Jeruzsálemben nyílt utcán lelőtték.

[8] II. János Pál pápa szavai a katekizmus előszavából (Fidei depositum)

[9] A Német Püspökkari Konferencia honlapján találhatók meg az Apostoli Szentszék dokumentumai (http://dbk.de/schriften/DBK2.Vas/)

[10] Az igazsághoz hozzátartozik, hogy irodalom keresésünk során találtunk olyan megfogalmazásokat Ratzingertől a zsidósággal kapcsolatban, amelyek problematikusak számunkra. De a fenti idézet nem ezek közé tartozik.

[11] Az Újszövetség hét, a nőket leginkább sértő szövege törlendő az ír püspökök határozata szerint. Legalább is ezt állítja Caron, de már nem hiszünk neki feltétlenül. Ellenőrizni a dolgot jelen pillanatban nem áll módunkban.

[12] Elnézést a stílusért, Caron sajátja.

[13] Amerikában gombamód szaporodnak a holokauszt-központok, az indiánok kiirtásáról valahogy nem akarnak tudni, valahogy nem erőltetik a bűntudatot miatta.

[14] Az Afrikából Amerikába történő rabszolgaszállítás zsidó kézben volt.

[15] A Daily Express 1933. március 24-i számában (cím: Júdea hadat üzen Németországnak) a világ zsidósága bojkottal fenyegeti meg a katasztrofális gazdasági helyzetben lévő Németországot, utal a nemzetközi pénzpiacon meglévő erejére. A fenyegetés célja a frissen hatalomra került hitleri Németország térdre kényszerítése, akkor, amikor az új kormány még semmi tanújelét sem adta későbbi zsidóellenességének, helyzete törékeny volt, és igyekezett annak stabilizálására. Még az amerikai külügyminiszter, Cordel Hull is visszafogottságra, józanságra intette az amerikai zsidóság vezetőit, csakúgy, mint a németországi cionista vezetők. Mindhiába. A bojkottfelhívások, rágalmazások folytatódtak. Erre reagálva határozták el a náci vezetők az egynapos zsidó bojkottot 1933. április 1-re.

[16] Washington Report on Middle East Affairs, 2001.10.10, Sharon válasza az amerikaiak esetleges haragja miatt aggodalmaskodó Pereznek.

[17] Felebarát: az Ószövetségben honfitárs, az Újszövetségben embertárs.
[18] Alfred Herrhausen a Deutsche Bank elnökségi tagja volt, 1989-ben nem sokkal az adósságelengedéssel kapcsolatos nézeteinek kinyilvánítása után meggyilkolták. Valakik a gyilkosságot a Rote Armee Fraktion nevű baloldali terrorszervezetre (amely szervezet szempontjából teljesen logikátlan volt, hogy pont őt gyilkolják meg) akarták hárítani, arra utaló bűnjeleket hagytak a helyszínen, a valódi tettesek a mai napi nincsenek meg.