Aztán egy év múlva gyökeres változás állt be Paulo életében. Három idegen úr érkezett a faluba, akik közül az egyik valahonnan ismerősnek tűnt Paulonak. A faluban leginkább a kocsi típusa – bőrüléses full extrás fekete Mercedes – keltett érdeklődést. Egy óra múlva hívatta Paulot a plébános.
„Paulo” – kezdte akadozó hangon. „Hamarosan fogok édesanyáddal is beszélni, de úgy illik, veled beszéljem meg először a dolgot. Ezek az urak itt a Botafogo csapatától vannak. Azt szeretnék, ha ősztől Rio de Janeiroban játszanál náluk. És ezért harmincezer dollárt kínálnak nekünk, úgyszólván azért, hogy mi fölneveltünk téged, és átengedjünk nekik.” Pauloban megállt az érverés. Ebben a pillanatban jött rá, mennyire szívéhez nőtt Jacinto atya és játékostársai. És mostmár azt is tudta, hogy azt az ismerős férfit TV-közvetítések alkalmával szokta a kispadon látni. Harmincezer dollár… Az egészben Paulonak a kínált összeg nagysága tűnt elképzelhetetlennek. Úgy érezte, itt valami fatális tévedés van. Ő ezt nem érdemelte meg, ő nem ér annyit.
Persze csábította a lehetőség, kitörni a szegényes környezetből, segíteni édesanyjának, kistestvéreinek. De nyomasztotta, hogy ő ezt az összeget soha nem fogja tudni játékával viszonozni. De mégis, életében nagyobb örömöt nem tudott elképzelni, mint egyszer igazi nagyok között futballozni. Mit tegyen? Jacinto atya megérezte a fiú vívódását. Arra kérte az urakat, jöjjenek vissza holnap, még úgyis beszélni kell a fiú anyjával. Amikor kettesben maradtak, a fiúban időközben megerősödött az érzés, hogy nem fogadhatja el az ajánlatot. Azt gondolta, ha valami félresikerül, az urak visszajönnek, és Jacino atyán és a falun fogják visszakövetelni a harmincezer dollárt. És ő akkor nem állhat meg az emberek előtt. Hiszen apja is valami zavaros pénzhistória miatt tűnt el a faluból 4 évvel korábban. Jacinto atya szótlanul hallgatta végig Paulo aggodalmait. Aztán annyit mondott csak: „Paulo, tudod, hogy egyszer már fizettek ennél többet is érted?” Most aztán végképp nem értett Paulo semmit. Mit beszél itt Jacinto összevissza? Hiszen életében sehol máshol nem futballozott, mint szülőfalujának csapatában. Jacinto karonfogta a fiút. Gyere, mutatok valamit. Átsétáltak a 100 m-rel távolabb lévő templomhoz. Az igazság az volt, hogy Paulo az utóbbi időben csak az edző kedvéért ment el ímmel-ámmal a misékre, és mise alatt tízszer is ránézett karórájára, mikor lesz már annak az unalmas valaminek vége. Ám most a megszokott, már ezerszer látott üvegablak a délutáni napfényben teljesen másnak tűnt. Az ablak színes üvegei Jézust ábrázolták, amint szívét nyújtja a világnak. Az ablaküveg által megfestett piros, kék, zöld, arany fénycsóvák éppen Paulora estek. Látod, mondta Jacinto atya. Ő többet adott érted, mint harmincezer dollár. És bízott benne, hogy rászolgálsz a váltságdíjra. Paulo mindent megértett.
— — —
Azóta 10 év telt el. Pauloból felnőtt fiatalember lett, aki még ma is az első ligában futballozik. Halványuló emlékkel, de hálás szívvel gondol egykori felfedezőire, és a harmincezer dollárt már régen behozta csapata számára. Egyszer már a nemzeti válogatottban is játszott. De lassan már arra gondol, mi lesz, ha vége lesz játékos pályafutásának. Egy kis kereskedelmi vállalkozásban gondolkozik.
Apja egyébként visszaköltözött a családhoz. Ennek története: Az apa egy sivár szombat délutánon az egyik rioi kocsmában nézte a sportközvetítést. Egyszer csak saját nevét hallotta a riporter szájából. Társai nevettek: nem is tudtuk, hogy futballozol is. De az idősebb Paulo ezt már nem hallotta. Lélekszakadva rohant a nagy stadion felé, amelynek beléptidíja neki különben sok lett volna. A játékosbejárónál persze nem engedték be. Rossz a szöveg, öreg, — mondták az őrök. „Ha tudnád, hányan akarnak itt mindenféle trükkel bejönni.” Órák teltek el, míg a fiú egy vidám társasággal jött ki. Az apa hirtelen megijedt. Nem tudta, mit mondjon. Szótlanul sarkon fordult, el akart rohanni, de egy sikoltás megállította: „Apa!”
— — —
Időközben a faluban is más vette át Jacinto atya helyét a csapat irányításában. Plébánosként még mindig ő a kis falu atyja. Paulo ritkán vetődik haza, hozzászokott a kényelmes nagyvárosi élethez. De a 10 évvel azelőtti eseményt, amikor ott a kis falusi templomban ráébredt, milyen magas váltságdíjat fizettek érte, azóta sem feledte.
2016. február
Bálint József