Helyesebb volna áteredő bűnről vagy öröklődő bűnről beszélni. Egyházunk ellenségeinek kedvenc vesszőparipája a téma: Értetlenséget színlelve kérdezik, hogyan lehet valaki bűnös, ha azt a bűnt el sem követte, csupán megörökölte. És rögtön szórják a rágalmakat: hogy az eredeti bűn csak kitalálás (a papok találták ki), és hogy az egyháznak a bűntudat keltése a fontos, hogy a hívők bűnösnek érezzék magukat, hogy a papok könnyebben gyakorolhassák rajtuk hatalmukat.
Mi hívő katolikusok természetesen tisztában vagyunk az igazsággal. Szó sincs itt mesterséges bűntudatkeltésről. Ellenkezőleg. Nem a pszichiáter, nem az orvos, nem az isteni tanításnak ellenszegülő környezet adja meg az ember igazi felszabadítását, hanem egyes-egyedül Krisztus, illetve az általa megbocsátó és feloldozó hatalommal fölkent katolikus papok.
Tudjuk továbbá azt is, hogy az eredeti bűnt letörli a keresztvíz. Más kérdés azonban, hogy az általunk ismert hitigazságot helyesen tudjuk-e közvetíteni, főleg az egyház megrögzött ellenségeivel szemben.
Ehhez próbál ez a kis hasonlat segítséget nyújtani.
Hat éves gyerek voltam. Csak arra emlékszem, hogy anyám rettenetesen sírt, 9 éves nővérem úgyszintén, és azóta egy gyászos titok lengte körül házunkat. Annyit sejtettem csak, hogy valami miatt nagyon kell szégyellnünk magunkat. Valami bélyeg van rajtunk, ha akarjuk viselni, ha nem. És a bélyeg mögött valami iszonyatos tett húzódik, amit apám követhetett el. Olyan volt nekem, mintha rajtam kívül mindenki tisztában lett volna a történtekkel. Én megpróbáltam anyámat faggatni, de mintha gránitba haraptam volna. Nem voltam sokkal szerencsésebb, ha nagyanyámat kérdeztem. Sőt, egyszer azt mondta, te is biztos olyan leszel, mint az apád. És ezt nem dicséretnek szánta. Apámról halvány emlékeim vannak. Mindig mókázott velem, földobott a levegőbe, aztán elkapott. Én sikongtam, de inkább a boldogságtól, hogy milyen jó a végtelenben súlytalanul repülni, és milyen jó, hogy a biztos, erős kéz elkap. Apám eltűnése valószínűleg egybeesett avval a bizonyos nappal hat éves koromban. Egy ideig kérdezgettem anyámat, mi van vele, mikor jön. Anyámnak ilyenkor egy könnycsepp jelent meg a szemében, megsimogatta fejemet, és azt mondta, apád már sohasem jön. De hogy hol van, arra nem mondott semmit.
Tizenhat éves koromban szembesültem az igazsággal. Egy tőlem öt évvel idősebb fiú mondta el, lenéző, lebecsmérlő stílusban, kb. úgy, hogy na te kis hülye, hát tudd már meg végre, mi történt.
Apám gazdasági intéző volt a környék földesuránál. Mint ilyen, az illető hűbér fizetésére volt kötelezett a spanyol királyi ház felé. Apám hosszú éveken keresztül meglopta azt az embert, aki őt a jobbágyi sorból kiemelte, és akinek viszonylagos jólétünket köszönhettük. Amikor jött volna a beszolgáltatás ideje, apám elszökött a beszolgáltatásra szánt arannyal. A király iszonyatosan megharagudott a földesúrra. Katonái tömlöcbe vetették, fiát és leányát eladták rabszolgának. A fiúról semmit nem lehetett tudni, a leány a rabszolga-kereskedő szaracénoktól egy török hárembe került. A földesúr a börtönben fölakasztotta magát. A király a földesúri családtól megvonta kegyét, a család tagjait bárki büntetés nélkül megölhette. Persze, a matrónát senki nem akarta megölni. Ő egy távoli rokonához került, így ez a megölési verdikt csak a fiúra vonatkozott, akiről senki nem tudott semmit. A matrónát annyira megviselték a történtek, hogy kis szobáját soha többé el nem hagyta. A kastélyt és a földesúri címet más kapta meg. Apámat később egy karddal átszúrva találták meg, de az arany nem volt sehol. A tettesekről sem lehetett tudni semmit. Senki nem tudta, elrejtette-e apám az aranyat, vagy az vitte el, aki őt megölte.
Azon az éjszakán nem aludtam. Egyrészt volt bennem egy megnyugvás, hogy végre megtudtam, mi történt. Másrészt örök fogadalmat tettem, és ez a fogadalom ebből állt: JÓVÁTENNI, JÓVÁTENNI, JÓVÁTENNI.
Hogy mit is fogok tenni, nem tudtam pontosan. Gondoltam arra, megkeresem az aranyat, és a király elé teszem, és esedezek bocsánatáért nem a magam, nem az apám és családom, hanem a földesúr számára. Legalább holtában és emlékében legyen becsülete helyreállítva. Aztán gondoltam arra is, vagyont gyűjtök, kiváltom a földesúr lányát a török háremből. A vagyongyűjtésre volt némi esélyem, jó eszű gyerek voltam, és ezt apámtól örököltem. Abban az időben rengeteg hajó futott ki a spanyol kikötőkből a távoli szigetek felé, hozott aranyat, ezüstöt, fűszereket, egyéb, Spanyolországban nem kapható ritkaságokat. Én azonnal átláttam, milyen termékért mennyit lehet fizetni, mivel, hogyan lehet meggazdagodni. Néha szemtanúja voltam egyik-másik, a kikötőben, kocsmában megkötött ügyletnek. A legszívesebben odarohantam volna: te, ezt ne add el ennyiért, ezért sokkal többet kaphatsz, vagy hogy vigyázz, ezért nem szabad ennyit fizetned. Ráadásul jó nyelvérzékem is volt, tehát volt esélyem arra, hogy egy kereskedő hajó kapitánya felfogadjon. Aztán arra gondoltam, ha mindezek sikerülnek, hátha feladja a fiú is névtelenségét, akiről senki nem tudott senkit.
Eddig a történet. Aki akarja, az megérti.
Szeged, 2017. november
Bálint József
Gyönyörű-szép történet, kiérezni belőle az isteni kegyelmet, áthatottságot. Egy hasonló kis hozzáfűznivalót engedtessék meg nekem. Mostanában egyre jobban él bennem valami, amit mintha ki akarnék mondani,de nem tudok. Ma a Hit Gyülekzetének vezetője is éppen erről beszélt, persze sok más sületlenség és tévtanítás mellett. Nevezetesen, hogy az ember nem tudja kimondani magát, de az Isten igen, mert amit kimond, abban benne van Ő maga is, mint a világ teremtésekor az Atya, vagy Jézus, amikor halottakat támasztott föl. Hát igen, Ő maga az IGE.
Csak egy szavába kerülne, és gyönyörű-szép és jó békés és csodálatos lenne minden, és mindenben Isten lenne. Csak egy szóval mondd, Uram….
Hitvitát hallgatok és nézek.
https://www.youtube.com/watch?v=Md8OVnK2IN0
A protestáns fél nem számol valamivel.
Nem számol Isten mindenhatóságával, és Teremtői mivoltával, így ezeknek részeként a a teremtett idő fölött állóságával, illetve időn kívül állóságával, az idő hatásainak hatalmán kívül állásával.
Nem érti ugyanis, hogyan lehet az, hogy az utolsó vacsorán már a még élő Jézus Krisztus később történő keresztáldozata ismétlődik meg, tehát a már feláldozott Krisztus teste és vére van jelen a kenyér és bor színe alatt.
Bizonyítékaink nagyon világosak és egyszerűek:
„Monda nékik Jézus: Bizony, bizony mondom néktek: Mielőtt Ábrahám lett, én vagyok. ”
„Jézus így folytatta: „Ti innen alulról vagytok, én felülről vagyok. Ti ebből a világból vagytok, én nem ebből a világból vagyok. Azért mondtam nektek, hogy meghaltok bűneitekben, mert nem hiszitek el rólam, hogy ki vagyok: ezért kell meghalnotok bűneitekben.” Erre megkérdezték: „De hát ki vagy te?”
Jézus azt válaszolta: „Kezdettől fogva az vagyok, amit mondok is nektek.”
Mivel lehet megoldani a válságot, melyet egyszer Jézus Krisztus, a 2.Ádám, már megoldott, és elterjesztette Egyházát a világon? Mi lehet az a csodafegyver?
Valamiféle okoskodás és ideologizálás?
Nem. Csak is a tökéletes bizalomra alapozott engedelmesség, mint amilyet Szent Pál apostol vagy Nagy Konstantin császár, vagy Pio atya tanúsított.
http://www.katolikus-honlap.hu/1701/vagabund.htm
http://www.katolikus-honlap.hu/1701/elsoparancs.htm
Tehát, Uradat Istenedet imádd, és csak Neki szolgálj!, avagy tégy úgy, és csak is úgy tégy, ahogy Isten mondja és akarja, mert így jársz sikerrel, így érsz célba:
Útközben már Damaszkusz közelébe érkezett, amikor hirtelen mennyei fény ragyogta körül.
A földre zuhanva hallotta, hogy egy hang így szól hozzá: „Saul, Saul, miért üldözöl engem?”
Erre megkérdezte: „Ki vagy te, Uram?” „Én vagyok Jézus, felelte, akit te üldözöl. (Nehéz neked az ösztöke ellen rugdalóznod.” Erre remegve és álmélkodva így szólt: „Uram, mit akarsz tőlem, mit tegyek?” Az úr ezt válaszolta:)
„Kelj föl, menj be a városba, ott majd megmondják, mit kell tenned.”
Utitársai lenyügözve álltak mellette, mert, bár a hangot hallották, senkit sem láttak.
Saul meg, mikor föltápászkodott a földről, hiába a nyitotta ki a szemét, semmit sem látott. Úgy vezették be kezénél fogva Damaszkuszba.
Három napig nem látott és étlen-szomjan maradt.
Élt akkor Damaszkuszban egy Ananiás nevű tanítvány.
Ezt az Úr látomásban megszólította: „Ananiás!” „Itt vagyok Uram”, felelte.
Az Úr ekkor ezt az utasítást adta neki: „Azonnal menj el az úgynevezett Egyenes-utcába. Júdás házában keress föl egy Saul nevű tarzusi férfit, most éppen imádkozik.”
– Az látomásban megpillantott akkor egy Ananiás nevű férfit, amint belép és ráteszi kezét, hogy visszanyerje látását. –
„Uram, felelte Ananiás, több felől hallottam erről az emberről, hogy milyen sokat ártott Jeruzsálemben szentjeidnek.
Itt meg fölhatalmazása van a főpapoktól, hogy bilincsbe verje mindazokat, akik a te nevedet hívják segítségül.”
Az Úr azonban így szólt hozzá: „Menj csak, mert őt választottam eszközül, hogy nevemet hirdesse a pogányok, királyok és Izrael fiai előtt,
Megmutatom majd neki, mennyit kell értem szenvednie.”
Ananiás elindult, belépett a házba és e szavak kíséretében tette rá a kezét: „Saul testvérem, engem az Úr Jézus küldött, aki megjelent előtted az idevezető úton, hogy visszanyerd látásodat és eltelj Szentlélekkel.”
Tüstént valami hályog féle vált le a szeméről és visszanyerte szemevilágát.
Erre azonnal megkeresztelkedett, majd ételt vett magához és erőre kapott.
Saul első föllépése. Ezután bizonyos ideig a damaszkuszi tanítványok között tartózkodott.
Hamarosan hírdetni kezdte a zsinagógákban Jézusról, hogy ő az Isten Fia.
Tehát, Uradat Istenedet imádd, és csak Neki szolgálj!, avagy tégy úgy, és csak is úgy tégy, ahogy Isten mondja és akarja, mert így jársz sikerrel, így érsz célba:
20Míg ezen töprengett, megjelent neki álmában az Úr angyala, és így szólt hozzá: „József, Dávid fia, ne félj magadhoz venni feleségedet Máriát, hiszen a benne fogant élet a Szentlélektől van! 21Fiút szül, akit Jézusnak nevezel el, mert ő szabadítja meg népét bűneitől.” 22Ezek azért történtek, hogy beteljesedjék, amit az Úr a próféta szavával mondott: 23Íme, a szűz fogan és fiat szül, Emmánuel lesz a neve. Ez azt jelenti: Velünk az Isten. 24József erre fölébredt álmából és úgy tett, ahogy az Úr angyala parancsolta. Magához vette feleségét, 25de nem ismerte meg, míg világra nem hozta fiát, akinek a Jézus nevet adta.
S lám, a csillag, amelyet napkeleten láttak, vezette őket, míg végre meg nem állt a hely fölött, ahol a gyermek volt. 10A csillagot megpillantva nagyon megörültek. 11Bementek a házba, és meglátták a gyermeket anyjával, Máriával. Leborultak és hódoltak neki, majd elővették kincseiket s ajándékot adtak neki: aranyat, tömjént és mirhát. 12Mivel álmukban utasítást kaptak, hogy ne menjenek vissza Heródeshez, más úton tértek vissza hazájukba.
Az egyiptomi menekülés.
13Azután, hogy elmentek, megjelent Józsefnek álmában az Úr angyala, s ezt mondta neki: „Kelj föl, fogd a gyermeket és anyját, menekülj Egyiptomba, s maradj ott, amíg nem szólok, mert Heródes keresi a gyermeket, meg akarja ölni.” 14Fölkelt, s még akkor éjszaka fogta a gyermeket és anyját, és elmenekült Egyiptomba. 15Ott maradt Heródes haláláig. Így beteljesedett, amit a próféta szavával mondott az Úr: „Egyiptomból hívtam az én fiamat.”
A betlehemi gyermekmészárlás.
Visszatérés Egyiptomból.
19Amikor Heródes meghalt, megjelent Egyiptomban álmában Józsefnek az Úr angyala, 20és így szólt hozzá: „Kelj föl, fogd a gyermeket és anyját és menj Izrael földjére, mert meghaltak, akik a gyermek életére törtek!” 21Erre fölkelt, fogta a gyermeket és anyját, és Izrael földjére ment. 22De amikor meghallotta, hogy Archelausz uralkodik Júdeában apja, Heródes után, félt odamenni, ezért egy álmában kapott utasításra Galilea tartományba költözött. 23Odaérve Názáret városában telepedett le. Így teljesedett a próféták jövendölése: „Názáretinek fogják hívni.”
Tehát, Uradat Istenedet imádd, és csak Neki szolgálj!, avagy tégy úgy, és csak is úgy tégy, ahogy Isten mondja és akarja, mert így jársz sikerrel, így érsz célba:
Sámuel elhívatása
3 1Az ifjú Sámuel pedig az ÚR szolgája volt Éli felügyelete alatt. Abban az időben ritkaság volt az ÚR igéje, nem volt gyakran látomás. 2Egy napon az történt, hogy Éli a szokott helyén feküdt. Szeme már homályosodni kezdett, alig látott. 3Az Isten mécsese még nem aludt el, és Sámuel ott feküdt az ÚR templomában, ahol az Isten ládája volt. 4Az ÚR szólította Sámuelt, és ő így felelt: Itt vagyok. 5Majd odafutott Élihez, és ezt mondta: Hívtál engem, itt vagyok. Ő azonban így válaszolt: Nem hívtalak, menj vissza, feküdj le! Elment tehát, és lefeküdt. 6De újra szólította az ÚR Sámuelt, Sámuel pedig fölkelt, odament Élihez, és ezt mondta: Hívtál engem, itt vagyok. Ő azonban így felelt: Nem hívtalak, fiam, menj vissza, feküdj le! 7Sámuel még nem ismerte az URat, mert az ÚR még nem jelentette ki igéjét neki. 8Az ÚR azonban harmadszor is szólította Sámuelt. Ő pedig fölkelt, megint odament Élihez, és ezt mondta: Hívtál engem, itt vagyok. Ekkor értette meg Éli, hogy az ÚR szólítja az ifjút. 9Azért ezt mondta Éli Sámuelnek: Menj, feküdj le, és ha újból szólít, ezt mondd: Szólj, URam, mert hallja a te szolgád! Sámuel elment, és lefeküdt a helyére. 10Az ÚR pedig eljött, megállt, és szólította, mint azelőtt: Sámuel, Sámuel! Sámuel pedig így felelt: Szólj, mert hallja a te szolgád. 11Akkor az ÚR ezt mondta Sámuelnek: Én olyan dolgot fogok véghezvinni Izráelben, hogy aki csak hallja, belecsendül a két füle. 12Azon a napon beteljesítem Élin mindazt, amit megmondtam háza népéről. Elkezdem, és bevégzem. 13Mert megjelentettem neki, hogy minden időkre szóló ítéletet tartok háza népén azért a bűnért, amelyről tudta, hogy fiai azzal átkot vonnak magukra, és mégsem fenyítette meg őket. 14Ezért megesküdtem Éli háza népének, hogy sohasem lehet kiengesztelni Éli háza népének a bűnét sem véres-, sem ételáldozattal. 15Sámuel pedig feküdt egész reggelig, és akkor kitárta az ÚR házának az ajtóit. De Sámuel nem merte megmondani Élinek a látomást. 16Éli azonban hívta Sámuelt és ezt mondta: Fiam! Sámuel! Ő pedig felelt: Itt vagyok. 17Éli megkérdezte: Mit jelentett ki neked? Ne titkold el előttem! Úgy segítsen meg téged Isten most és ezután is, ahogyan eltitkolsz előttem csak egy szót is mindabból, amit kijelentett neked! 18Elmondott azért neki Sámuel mindent, semmit sem titkolt el előtte. Éli pedig ezt mondta: Ő az ÚR. Tegye azt, amit jónak lát. 19Sámuel felnövekedett. Az ÚR pedig vele volt, és semmit sem engedett földre hullani igéiből. 20És megtudta egész Izráel Dántól Beérsebáig, hogy az ÚR prófétájául rendelte Sámuelt. 21Az ÚR még többször is megjelent Silóban azután, hogy kijelentette magát Sámuelnek Silóban az ÚR igéje által.
Egy eretnek kérdést szeretnék feltenni a témával kapcsolatban, annak aki hajlandó érdemben válaszolni.
Isten mindentudó, tehát tudta előre, hogy Ádám meg fogja szegni a tilalmat. Miért bünteti sőt átkozza meg mégis a saját teremtményét?
Kedves János,
egyszerű laikus hívőként a tévedhetetlenség igénye nélkül fogadd válaszomat.
Képzeld el azt a szituációt, hogy a tanárnő nagyon szeretné, hogy tanítványa átmenjen a vizsgán.
De ez csak akkor valósulhat meg, ha kihívja felelni a mindent eldöntő felelésre.
Hogy most átmegy-e a nebuló, a tanárnő nem tudhatja. De mindenét odaadná, hogy átmenjen. De vizsgáztatás, felelés nélkül nem lehet a kérdésre választ kapni.
Ehhez hasonló a szabad akarattal rendelkező ember meghívása. Isten azért ad halhatatlan lelket minden egyes embernek, mert az üdvösséggel akarja megajándékozni. De üdvösségre csak a szabad akarattal rendelkező ember juthat. Szabad akarat hiánya és üdvösségre jutás kizárják egymást. Egy kutya nem rendelkezik se lélekkel, se szabad akarattal. Nem a Jóisten saját képére lett teremtve.
Mi halhatatlan lélekkel, szabad akarattal rendelkezünk, Isten saját képmására lettünk teremtve, és az örök üdvösségre vagyunk hivatalosak.
A hasonlat ott sántít, hogy a tanárnő sejtheti az eredményt, Isten pedig tudja. De az örök élet olyan beláthatatlan és végtelen boldogsággal jár, hogy Isten vállalja ezt, hogy vannak személyek, akik saját döntésükkel visszautasítják a meghívást.
Szeretném figyelmedbe ajánlani, hogy csak az kárhozik el, aki határozottan és egyenesen, saját szabad akaratával tudatosan dönt Isten meghívása (meghívás az Istennel való barátságra) és az üdvösség ellen.
Aki csak kisebb stikliket csinál, az nem juthat rögtön Isten színelátására, hanem hosszabb-rövidebb tisztítótűz lesz az osztályrésze, amelynek végén, bűneinek levezeklése után ott vár rá az Örök Élet.
Nem tudom, kielégítő-e a válaszom. Én azt javasolnám, ne mélyedj bele ezekbe a dolgokba.
Maria Agreda látomásából úgy tudjuk, hogy Jézus kereszten elmondott szavai („Atyám, ha lehetséges, kerüljön el ez a kehely, de ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem ahogyan te!”; Máté 26,39) nem arra vonatkoztak, hogy Jézus a kereszthaláltól akart megmenekülni, hiszen ezért jött, hanem az volt számára a keserű pohár, hogy sokan visszautasították (ő előre látta, hogy vissza fogják utasítani) az ő megváltó kereszthalálának kegyelmi hatásait.
Én örülök az ilyen provokatív kérdéseknek, mert ezek is előjönnek az emberben, ezekre is választ kell adnunk.
Mégis, azt tanácsolnám ismeretlenül, ne erre fókuszáljunk, hanem az evangélium központi üzeneteire.
„Beteljesedett az idő, közel van Isten országa. Térjetek meg, tartsatok bűnbánatot, és higgyetek az evangéliumban.”
Aki hisz és megkeresztelkedik, üdvözül, aki nem hisz, elkárhozik.
Gondolj a grandiózus utolsó ítéletre, amikor Jézus hívja a tőle jobbra állókat:
„Jöjjetek, Atyám áldottai, vegyétek birtokba a világ kezdetétől nektek készített országot!
Éhes voltam, és adtatok ennem. Szomjas voltam, és adtatok innom. Idegen voltam, és befogadtatok.
Nem volt ruhám, és felruháztatok. Beteg voltam, és meglátogattatok. Börtönben voltam, és fölkerestetek.” (Máté 25,34 és tovább)
Természetesen mindig maradnak bennünk megválaszolatlan kérdések. Még Szent Pál is, aki pedig közvetlenül Istentől kapta evangéliumát, úgy fogalmaz, tudásunk töredékes, és ez a töredékes tudás csak Isten színelátásával teljesedik be.
Áldott szép Karácsonyt!
Lamár János válasza (csak itt valami elszállt a lomtárba)
Nagyon köszönöm a válaszát. Nem provokációnak szántam a kérdésemet. Engem nagyon régóta foglalkoztat néhány, számomra feloldhatatlannak tűnő probléma a keresztény hittételekkel kapcsolatban.
Nem értem például, hogy a Mindenhatónak miért van szüksége ilyesfajta „vizsgáztatásokra” ahhoz hogy a teremtményét az üdvösséghez juttassa?
Hiszen csak akarnia kell és úgy lesz. Ő a tanárnővel ellentétben, nem az események szemlélője hanem a mozgatója. Az történik amit Ő akar, mégpedig korlátok nélkül, hiszen mindenható. Az ember szabad akarata nem korlátozza, nem korlátozhatja az Ő akaratát. Vagy rosszul értelmezem a mindenhatóság fogalmát?
Megmondom őszintén, ez egy olyan misztérium, amely nekem is fejtörést okoz.
Mégis, ott próbálnám a választ elhelyezni, hogy „Szabad akarat hiánya és üdvösségre jutás kizárják egymást. Egy kutya nem rendelkezik se lélekkel, se szabad akarattal. Nem a Jóisten saját képére lett teremtve.”
Erre mondta megboldogult jó apám, hogy ő szívesen lemondana a szabad akaratról.
Nagyon köszönöm a válaszát. Nem provokációnak szántam a kérdésemet. Engem nagyon régóta foglalkoztat néhány, számomra feloldhatatlannak tűnő probléma a keresztény hittételekkel kapcsolatban.
Nem értem például, hogy a Mindenhatónak miért van szüksége ilyesfajta „vizsgáztatásokra” ahhoz hogy a teremtményét az üdvösséghez juttassa?
Hiszen csak akarnia kell és úgy lesz. Ő a tanárnővel ellentétben, nem az események szemlélője hanem a mozgatója. Az történik amit Ő akar, mégpedig korlátok nélkül, hiszen mindenható. Az ember szabad akarata nem korlátozza, nem korlátozhatja az Ő akaratát. Vagy rosszul értelmezem a mindenhatóság fogalmát?
Hát itt valami malőr történt. Eltűnt az eredeti, neked címzett hozzászólásom. Nincs meg nálad véletlenül?
http://stoffangyorgy.blogspot.hu/2017/12/kereszteny-e-meg-magyar-adventi-vegi.html
” A keresztények pedig arra vártak, hogy… – mire is vártak?
Miért volt négy héten keresztül mély csend? Miért nem voltak evangelizációs programok a templomokon kívül? Milyen alapon is mondjuk azt, hogy keresztény ország vagyunk? Mert a „Jónak lenni jó” program idén is sikeres volt? Kevés! Az Adventben sokkal nagyobb hangot kellett volna kapnia annak a lelki, hitbéli üzenetnek, amely előkészít, felkészít, megerősít a karácsony-várásban, Jézus születésének ünneplésében.
Múlóban tehát az Advent, közeleg a Karácsony, s idén sem teljesítettük keresztény Magyarországunkon belül sem – a politikai és kötelezően, de ostobán keresztényeskedő hangoskodáson kívül – azt, amire oly büszkék vagyunk… mi, keresztény magyarok. Nem tudtuk legyőzni politikai gyűlölködéseinket, amelyekre sokszor hívtam fel a figyelmet, mert az ellenzék lehúzza a maga szintjére a nemzeti oldalt is, ha beugrunk a provokációknak! Nem győztük le emberi gyarlóságainkat, nem tudtunk alázatosan (nem megalázkodva!), szeretetteljesen, hitünk megvallásával és példamutatással készülni a kereszténység legszebb ünnepére. S még a megújult nemzeti tv-ink sem teljesítik ebbéli, alapvetőnek tartható és elvárható kötelességüket. „