Gratulálunk, Márfi Gyula érsek úr! Végre egy tiszta hang a magyar klérusból

Márfi Gyula veszprémi érsek válaszlevele az amerikai professzornak
Forrás:
http://www.gondola.hu/cikkek/80084-Marfi_Gyula_ersek_valaszlevele_az_amerikai_professzornak.htmlA levél válasz az alábbi linken található nyílt levélre, amelyet a magyar egyházaknak címzett David Baer amerikai teológia- és filozófiaprofesszor:http://www.evangelikus.hu/panorama/nyilt-level-nyugatrol-a-magyar-egyhazaknak-2013-a-vallasszabadsagot-mi-keresztenyek-nem-igy-ertelmezzuk/?searchterm=baer

Tisztelt Professzor Úr!

Hálás vagyok Önnek, hogy figyelemmel kíséri hazánk sorsát, ugyanakkor nem hallgathatom el kritikai észrevételeimet, amelyeket őszintén igyekszem megfogalmazni.

Alapvető kifogásom az, hogy az Ön levele mind a magyarországi, mind az európai helyzet felszínes és egyoldalú ismeretét tükrözi, a távolabbi összefüggések figyelembe vétele pedig teljesen hiányzik belőle.

1. Kezdjük a vallásszabadság kérdésével. Mint katolikus püspök, örülök annak, hogy egy luteránus egyetem tanára a lelkiismereti és vallásszabadsággal kapcsolatban a II. Vatikáni Zsinat Dignitatis Humanae kezdetű nyilatkozatát idézi, ugyanakkor nem értem, hogy az Ön által kifogásolt alaptörvény mennyiben sérti a lelkiismereti és vallásszabadságot. Magyarországon ma mindenki olyan vallást gyakorol egyénileg is és közösségben is, amilyent akar. Az egyes egyházak elismerésének és nyilvántartásba vételének csak az egyházak anyagi természetű, állami támogatásával kapcsolatban van jelentősége. Itt viszont érthető módon a Magyar Állam azokat a közösségeket részesíti előnyben, amelyek hazánk zivataros története folyamán jelentős mértékben hozzájárultak az ország fennmaradásához, illetve amelyek tevékenysége társadalmilag kiemelten hasznos, például iskolákat, egészségügyi intézményeket tartanak fenn és karitatív tevékenységet folytatnak.

Professzor Úr azt is kifogásolja, hogy e nyilvántartásba vételt nem a bíróság, hanem a parlament végzi. Ebből is látszik, hogy Ön nem ismeri eléggé a magyarországi helyzetet. A független magyar igazságszolgáltatásban még ma is számos olyan ember dolgozik, aki a kommunista rendszer idején elkötelezett kiszolgálója volt a pártállami diktatúrának és tevékenyen részt vett egyházellenes, ún. koncepciós perekben. – (A koncepciós per olyan jogi eljárás, amelyben minden fordítva történik, mint a törvényes perben: először fogalmazzák meg a „koncepciót” tartalmazó ítéletet, majd ehhez készítik el a „tanúvallomásokat”, illetve gyártják le a „bizonyítékokat”.)

Azonkívül ez a bíróság az elmúlt 20 évben meggyőzően bizonyította, hogy az egyházak nyilvántartásba vételére alkalmatlan. Több, mint 300 „egyházat” bejegyeztek, amelyek legnagyobb része a legminimálisabb kritériumoknak sem felelt meg. Nekem egy 2007-ben kiadott jegyzékem van. Ebben 4 olyan „egyházat” találtam, amelyet egyazon (falusi) házszám alá jegyeztek be, közülük 3-nak még a hivatalos képviselője is ugyanaz a személy volt. – Olyan „egyházak” is elnyerték az elismerést, amelyeknek már a neve is mosolyt fakasztott a komolyabb (akármilyen vallású) hívek ajkán, mint például az „Aranyos Zarándokok A-tól Z – ig” , a „Magyar Boszorkányszövetség” vagy a „Derű Egyháza”.

A helyzet megértéséhez azt is tudnunk kell, hogy a bejegyzett közösségek jó része semmiféle hitéleti tevékenységet nem végez, a bejegyzést csak azért kérte, hogy egyszerű gazdasági vállalkozásként – a vállalkozások által igénybe vehető kedvezményeken túl – az egyházaknak adható támogatásokban is részesülhessen. Jórészt ezzel magyarázható, hogy adventista egyházból három, metodistából három, zsidóból hat, buddhistából pedig nem kevesebb, mint 13, azaz tizenhárom (!) volt bejegyezve. (Aki ismeri a buddhizmus nagy irányzatait – hinajana, mahajana, vajrajana, azaz tibeti – annak ez már eleve gyanús. Beszélgettem a nepáli lámával: a tizenhármat ő is nevetségesnek tartja.)

Ami pedig a Professzor Úr által különösen is reklamált egyházakat illeti, a következőket tudom mondani: Ezeknek az egyházaknak Magyarországon nincs bázisuk. Ennek ellenére metodista egyházból – mint említettem – három is be volt jegyezve. Egyáltalán nem könnyű eldönteni, vajon mindhárom igazi vallási közösség-e vagy csak ún. biznisz-egyház. Iványi Gábor metodista lelkészt nálunk mindenki ismeri, sokkal inkább nagyhangú politikusként, mint igehirdetőként. Ám az ő közösségét a metodista világegyház sem ismeri el. (A Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség nevet használják.) – Anglikán egyházból egyet ismerünk, ez Szent Margit Anglikán / Episzkopális Egyház néven található a régi jegyzékben. Nevéből ítélve a katolikusbarát High Church irányzathoz tartozik. Lelkészük Dunakeszin lakik, ahol semmiféle anglikán közösség nincs. A tiszteletes úr elsősorban a budapesti Angol Nagykövetség alkalmazottait pasztorálja.
Miközben e sorokat írom, érkezik a hír, hogy tegnap, február 17-én a Magyar Parlament újabb 17 egyházat ismert el, köztük a Magyarországi Metodista Egyházat és a fönt említett anglikán egyházat is. Így összesen Magyarországon ma 31 elismert egyház van. Hálás lennék Professzor Úrnak, ha keresne Európában még olyan országokat, amelyek ennél több vallási közösséget támogatnak. Ha nem talál, akkor kritikáit a jövőben inkább Angliáról, a skandináv országokról, Bulgáriáról, Görögországról vagy Romániáról fogalmazza meg, mert ezekben az országokban az anglikán, az evangélikus, illetve az orthodox nemzeti egyházak a mai napig államegyház-pozíciót élveznek. (Romániában a román görög-katolikus egyházmegyék a mai napig nem kapták vissza teljes mértékben a Ceausescu-rezsim idején elvett és a Román Orthodox Egyház által birtokba vett javaikat.)

2. Második kifogásom levelének azzal a részével kapcsolatos, amely a magyar kormány európaiságát kritizálja. Én úgy látom, Professzor Úrnak Európával kapcsolatos ismeretei is egyoldalúak és hiányosak. Levelében egy olyan Európát tart szem előtt, amely Konrad Adenauer, Robert Schuman, Alcide De Gasperi és Jean Monnet óta már nem létezik.
A mai Európa nemcsak a gazdasági érdekek mentén, hanem ideológiailag is megosztott. Van még egy rejtőzködő keresztény Európa is, de van egy nálánál sokkal hangosabb, a hatalom és a médiumok nagy részét kezében tartó, élesen keresztényellenes, ultraliberális Európa is. – A mai Európa felszínén a Nagy Építészt még elismerő, de Jézus Krisztus és a tízparancsolat Istenét tagadó réteg lebeg. Ők azok, akik túladagolják Európának a szabadságot, amely – a túladagolt gyógyszerhez hasonlóan – már nem gyógyít, hanem mérgez. Számukra az európaiság egyet jelent az abortusz engedélyezésével, a szabadszerelemmel, a leszbikusok és homoszexuálisok házasságának elismerésével, a gender-ideológia hirdetésével és a vadkapitalista szabadversennyel, amely a tőkések extraprofitjához, a kis- és középvállalkozások csődjéhez és a kisemberek teljes elnyomorodásához vezet.

Ez a magát baloldaliként és modernként ünneplő Európa igazában:
– a kommunistákból lett kapitalisták Európája,
– a diktátorokból lett „szabadságharcosoké” és a „demokráciáért aggódó” diktátoroké,
– a kétezer éve idejétmúlt és életképtelennek bizonyult erkölcsöt hirdető „moderneké”,
– „az egyházak szabadságáért aggódó” egyházüldözőké,
– akik egyetlen dologban állhatatosak: a nagyüzemi méretekben folytatott hazudozásban, a sokakat megtévesztő farizeusságban.

Amikor azt állítják, hogy az Orbán-kormány autokrata, Európa-ellenes, múltba révedő és nem tartja tiszteletben a vallásszabadságot, saját hibáikat ostorozzák, de nem önmagukban, hanem másban. Én Orbán Viktort sosem akartam szentté avatni. Tudom, hogy ő éppen olyan gyarló ember, mint mi mindannyian, neki is vannak gyengeségei és téves döntései. A fenti vádakról mégis az a magyar mondás jut eszembe: „bagoly mondja a verébnek, hogy nagyfejű”.

Az ultraliberális és az ún. konzervatív tábor képviselői jelen voltak azon a meghallgatáson, amelyet Strassbourgból közvetített a Hír TV. Ez egy színjáték volt, amelyet Orbán Viktor nyilvános kioktatása és megalázása céljából rendeztek. Nekem feltűnt, hogy a világ legnagyobb diktátorának (Mao-Ce-tungnak) hívei oktatták itt a demokráciát, és egy közismert pedofil tanította móresre Orbán Viktort, az ötgyermekes családapát, akinek mind az öt gyermeke ugyanattól az asszonytól (a feleségétől) született. Ezen a meghallgatáson ő volt a legeurópaibb, kis túlzással: az egyetlen európai. Imponáló türelemmel hallgatta végig a habzó szájjal üvöltöző Daniel Cohn Benditet és társait, a vádakra higgadtan válaszolt, majd engedélyt kért arra, hogy a hagyományos családmodell híveként, hazaszerető emberként és hívő keresztényként maradhasson meg európainak.

Egyébként az ellene szóló legfőbb vád hasonló ahhoz, amit közel négyezer éve Lót és családja ellen hozhattak fel: nem volt „szodoma-komfortos” a magaviseletük. De ugyanez volt baj a prófétákkal is: hiányzott tanításukból a „Közel-Kelet-komfort”, miként az első három század keresztényei sem tanultak meg a dekadens Római Birodalom etikettje szerint viselkedni. – Erről jut eszembe, hogy a mai Európa a hanyatló fázisába érkezett Birodalomra emlékeztet: a sportarénákban még nem ölik meg ugyan egymást, de hatalmas pénzekért folynak a kíméletlen küzdelmek; a tömegkommunikációs eszközök – katarzis helyett – a nép (a demosz) alantas igényeinek kielégítését nyújtják; a férfiak és nők pedig – gyermekeik helyett – szeretőikkel dicsekszenek.

Európa nem küld már misszionáriusokat a harmadik világba, mivel maga is missziós terület, terepet nyújtva az Afrikából, Indiából, a Fülöp Szigetekről, sőt Indonéziából érkezett hithirdetőknek. Váci Mihálynak a hatvanas években írt sorai (a Hű lázadás c. verséből) ma már nem csak az ál-kommunista Magyarországra, hanem egész Európára érvényesek:
„Míg új világtörvény fojt és ölel,
s új termést hoztak a volt igazságok;
a dolgok zsarnok uralma jön el,
s nincsenek próféták, se messiások.”

3. Harmadikként megemlítem Professzor Úr levelének még egy gyengeségét: azt, hogy figyelmen kívül hagyja az Európán túli hatalmak szerepét az „Orbán-ügyben”. Ön úgy ír Európáról, mintha az egy önálló birodalom lenne, amelynek most éppen problémája akadt egy tartományával. Ha Ön azt hiszi, hogy itt egy európai belügyről van szó, akkor bizony nagyot téved. Orbán Viktornak nem az Unióval van elsősorban baja, hanem azzal a nemzetközi nagytőkével, amelynek birtokosait valahol a New-York-i Wall Street-en sejtjük, ezért egyszerűen csak így hívjuk őket, hogy „Amerika”. Ez az elnevezés persze téves: a dollárnak és a dollár urainak-szolgáinak nincs hazájuk, nemzetiségük sem. Ők a kozmosz polgárai, a szó legrosszabb értelmében vett kozmopoliták, akik az egész világ meghódításáról álmodnak.

Ehhez pedig pénzre van szükségük, nagyon sok pénzre. Ezért nem elégszenek meg az általuk kirobbantott, „demokrácia-importnak” hazudott háborúkkal, orvosok és gyógyszerészek megvételével egyidőben épített hatalmas gyógyszer-gyáraikkal és a kezükben tartott multinacionális gazdasági vállalatokkal, hanem (kamat) adófizetőikké akarják tenni az egyes államokat is. Ennek érdekében megpróbálják befolyásolni a szabad választásokat, illetve igyekszenek megvenni az egyes kormányokat. Az a „jó kormány”, amelyik hajlandó felvenni az előnytelen hiteleket is, majd azok gyors elköltésével örökös adófizető gyarmattá teszi hazáját. Az ilyen kormánynak nem kell tartania attól, hogy diktatúrával vádolják: nyugodtan kilövetheti békés tüntetők szemét, kizárhatja ünnepségeiről saját népét, korlátokat építhet a parlament köré, még a hivatalos adatokat is meghamisíthatja, ettől még „európai” és „demokrata” marad. Legfeljebb akkor koppantanak a fejére, ha a teljes államcsőd (fizetésképtelenség) veszélyébe sodorja hazáját.

Más szabályok vonatkoznak a „rossz kormányra”, amely megpróbál kitörni az adósságcsapdából. Ezt akkor is leminősítik, ha az államháztartási hiány ezt nem indokolja, miniszterelnökét Hitlerhez és Sztálinhoz hasonlítják, cigánynak mondják, majd cigánygyűlölőnek még akkor is, ha történetesen ő oszlatja fel a cigányellenes akcióiról elhíresült egyesületeket, vagy ő küldi az Európai Parlamentbe az egyetlen cigány nőt. És hiába nyújt támogatást a zsidó egyházaknak, hiába vannak zsidó barátai, természetesen nem maradhat el vele kapcsolatban az „antiszemita” megbélyegzés sem.

A nemzetközi nagytőke birtokosai különösen is haragszanak Orbán Viktorra, mert több olyan, nagytőke-ellenes intézkedést hozott (bankadó bevezetése, multinacionális cégek privilégiumainak csorbítása), amelyeket már több ország is átvett, illetve átvenni szándékozik. Ezért szervezték meg azt az átfogó hadműveletet, amelynek ma is a tanúi vagyunk. Szeretném újra hangsúlyozni, hogy ezt az akciósorozatot Amerikából irányítják, amerikaiaknak sem nevezhető pénzemberek.

Ez még akkor is így van, ha az amerikai „színészek” (Hillary Clinton, Charles Gati, George Soros) mellett látszólag az európai szereplők vannak többségben. A nagytőke ügyesen felhasználja Európa megosztottságát, igénybe veszi az Európa Bizottság (az Unió kormánya) és az Európai Parlament tisztségviselőit, különösen azokat, akik Orbán Viktor ideológiai ellenfelei. Természetesen felhasználja a magyar ellenzék képviselőit is, akiket rettenetesen idegesít a jobboldal kétharmados parlamenti többsége.
Az Unió képviselői jól tudják, hogy a nemzetközi nagytőke fojtogató karjai Európát is veszélyeztetik, mégis vállalják az együttműködést anyagi érdekből, félelemből vagy ideológiai okokból. A helyzet korántsem ismeretlen: így fogott össze kétezer évvel ezelőtt a Főtanács is az általa gyűlölt Poncius Pilátussal. Pilátust tapsolják ma is sápadtan minden írástudók és farizeusok… – És nem hiányozhatnak természetesen a hamis tanúk sem, akiknek létformájuk a hazudozás, és mivel övék a médiumok nagy része, rá tudják venni még a jobboldali sajtó egy részét is arra, hogy „feszítsd meg!”-et kiáltsanak Orbán Viktorra és az „alattvaló fajnak” (Kertész Ákos), sőt „patkány-népnek” minősített magyarokra. (Az utóbbi minősítés Kertész Imre Nobel-díjas írótól való.)
Minden országnak, így az Uniónak is vannak olyan előírásai, amelyeket úgyszólván senki sem képes teljesen megtartani. Ezek viszont kiválóan alkalmasak arra, hogy számonkérjék őket azokon a kormányokon (és csak azokon!), amelyek „nem állnak be a sorba”. A kettős mérce alkalmazása az ultraliberális világ mindennapos gyakorlata. De nem hiányoznak a bolsevik módszerek sem – ahogy arra már utaltam. „Ha lopni akarsz, kiálts tolvajt!” Ostorozd saját hibáidat másokban, így magadról elterelheted a figyelmet.
Nálunk ma is érvényben van egy olyan szerződés, amelyet az IMF (Nemzetközi Valutaalap) erőltetett rá a valuta-szűkében lévő és szovjet felügyelet alatt álló magyar kommunista kormányra (1982-ben), amely szerint a Valutaalap magyarországi birtokai mindenféle ellenőrzés és szabályozás felett állnak, sem cégeik, sem azok alkalmazottai, de még azok bérlői ellen sem indítható semmiféle eljárás sem magyar, sem nemzetközi bíróság előtt.
Mi más ez, ha nem közönséges diktatúra? Része egy nemzetek felett álló, vadkapitalista, ultraliberális diktatúrának, amely egyenes leszármazottja a hitleri és sztálini zsarnokságnak. Professzor Úr talán nem hallotta, de mi tudjuk, hogy nálunk a fasisztákból lettek a legkegyetlenebb kommunisták. Ugyanakkor ma azt is látjuk, hogy a kommunistákból lettek a leggazdagabb kapitalisták, és ők azok, akik a leghangosabban aggódnak a magyar demokráciáért. Gyurcsány Ferenc, Kovács László, José Manuel Barroso, Daniel Cohn-Bendit: mind-mind a vörös diktatúra hívei voltak, ma pedig a vadkapitalista diktatúra kiszolgálóiként „aggódnak a demokráciáért”.

Adolf Hitler a világ németjeit akarta egybefogni a világuralom megszerzése érdekében. -„Világ proletárjai, egyesüljetek!” – ez volt Sztálin jelmondata, ugyancsak a világ feletti hatalomról álmodva. – „Világ nagytőkései, kartellbe tömörüljetek!” – ez a tisztességtelen úton összeharácsolt nemzetközi nagytőke urainak jelmondata – ahogy azt David C. Korten „Tőkés társaságok világuralma” c. könyvében már 1995-ben megírta.

Az eszközök különbözők, ám a cél és az eszmeiség ugyanaz. Egyik diktatúra sem tűri el a kritikát, még kevésbé azt, hogy valaki kilógjon a sorból. De azért valahol mégis mindegyik megbukik…A fent említett, harmadik típusú diktatúráról szól az „Új mondat új zsarnokságról” című vers, amelyet soraimhoz mellékelek. Külön felhívom Professzor Úr figyelmét az utolsó szakaszokra, amelyek komoly figyelmeztetést tartalmaznak mindannyiunk számára: ha gyanútlanul átvesszük a diktatúra megtévesztő propagandáját, magunk is szem leszünk a láncban, magunk is zsarnokság leszünk.

Amitől óvjon meg minket a Szentlélek, aki egyedül képes kimenteni a világot – és benne szeretett Európánkat is – az ultraliberális, vadkapitalista diktatúrából – felszínre hozva a most még sűrű hamuréteg alatt rejtőző keresztény Európát.

Professzor Urat tisztelettel és szeretettel köszönti:
Veszprém, 2012. február 23.

dr. Márfi Gyula
veszprémi érsek

Új mondat új zsarnokságról
(Ez a vers Illyés Gyula „Egy mondat a zsarnokságról” című remekművének átirata.)Hol zsarnokság van,
ott zsarnokság van
nemcsak az ernyedetlen
tapsoló tenyerekben,
nemcsak a puskacsőben,
nemcsak a börtönökben,
nemcsak a szögesdrótban,
szögesdrótnál is jobban
butító szólamokban,tányérban és pohárban,
ott van az orrban, szájban,
napfényben és homályban,
szabadban és szobában;

ott van a Figaro-ban,
és ott van a Le Monde-ban,
ott van a New York Times-ban,
ott van a Népszavában:
a tőkések lapjában
és a Financial Times-ban

ott van a hazugságban,
hazugságnál jobban
a féligazságban
és az igazságnak
elhallgatásában,
a reális ténynek
elferdítésében:
harsogva a százról
hallgatva négyszázról;

hol zsarnokság van,
ott zsarnokság van
a meghallgatásban,
a bírák szavában,
ítélethez tákolt
tanúvallomásban;

ott van az IMF-ben,
hitelminősítőkben,
Tanácsban, Parlamentben,
bankokban, üzemekben,
tőzsdében és trezorban,
nagyvállalatban, boltban,

mindenkor megtalálod,
útjaid vele járod
Strassburgtól Brüsszelig,
hajnaltól éjjelig,
New Yorkban, Washingtonban
és a Washington Post-ban;

hol zsarnokság van,
ott zsarnokság van,
mert minden célban ott van,
napodban, holnapodban,
elmédben, honlapodban,
s ha kikémlelsz a körből,
ő néz rád a tükörből;

nem láthatsz semmi szépet,
mert szépnek csak azt véled,
mi egyszer már övé lett; néznél,
de csak azt látod, mit ő eléd varázsolt,
eszmélnél is,
de eszme csak övé jut eszedbe,
vakondként, napsütésben,
így mászol vaksötétben;
hol zsarnokság van, ott zsarnokság van,
mindenki szem a láncban,
magad is zsarnokság vagy;

akár a víz a medret,
követed és teremted,
bilincseit a szolga
maga így gyártja s hordja;

gyermeked neki nemzed,
ha eszel, őt növeszted,
mert a zsarnokság ott áll
majdan ravatalodnál,
ő mondja meg, ki voltál,
porod is neki szolgál!

 

15 hozzászólás

Add a Comment
  1. KÖSZÖNJÜK, PÜSPÖK ÚR

  2. Várkövi László

    Köszönjük Püspök Úr !
    Vélhetően a magyar katolikus püspökök mindegyike elolvasta. Véleményük van róla. Jó lenne, ha egyet értenének , netán – együttes állásfoglalásként – kiadnák, templomi felolvasásra.
    Nagyban erősítené az egyház- és vezetőinek tekintélyét !

    1. Kedves Várkövi úr,

      azt hiszem, az érsek úr nem olvassa honlapunkat.

      Üdv:

      Bálint József

  3. Az ultra szélsőségesen liberális magyar média törekszik a legerősebben, hogy minden római katolikus erölköcsöt eltöröljön. Ezért nincs TV-nk majd 10 éve.
    Három gyermekünk a sátán delejezése nélkül él.
    Szemmel láthatóan egészségesebbek társaiknál. Szó szerint…

  4. Ezentúl a legszívesebben csak Veszprémben járnék templomba.

  5. Kedves Karsay Péter
    végre felszabadult örömmel olvastam ezt az egy sort, az előzőt… és mert órák óta ülök az Internet előtt – megrázó lapokat olvastam videókat néztem amelyeket értek is mert van hova kötni – és végre látok egy ilyet…

    még nem olvastam a levelet, de alig várom hogy legyen egy kis időm … 🙂 minden bizonnyal meg fogok vigasztalódni.
    Szinte remeteségben élek, vagy, mint az ókori „oszlopszentek” akik nem mentek ki a városból, de megbotránkozásuk miatt voltak KÉNYTELENEK kiválni … így az arra haladók nyújtottak nekik élelmet fel, az oszlopra (ilyen az én Internet-kapcsolatom a szellemi javakkal 🙂 )
    és most KÖSZÖNÖM hogy létezik hely (tudom, hogy „a többi templom” is az LEHETNE miközben mindegyik templom ugyanaz, UGYANŐ)

    és reményteljes a dolog kézzelfoghatóan, nem „csak” hitben.

  6. Drága Püspök úr!
    Áldja meg a Jó Isten és vezesse Önt a Szentlélek irányításával továbbra is az igaz HIT, REMÉNY és SZERETET útján!
    Testvéri szeretettel: Itram

  7. Makainé Polgár Anna

    Egyetértek a levél tartalmával, hatalmas plakátokon kellene hirdetni a tartalmát, mert nagyon sok a félrevezetett ember Magyarországon ! Kár , hogy a véleményezéshez nem
    magyarul írják ki a rovatokhoz szükséges szövegeket.

  8. Ez nem ” Józan katolikus hu „, hanem bigott katolikus.hu. Nem értek egyet Önnel Püspök úr és a hozzá szólásokkal sem. Agyrém, paranoia!
    < <…>>
    Admin:
    Tisztelt Joseph,
    gondolkoztunk, hogy ezt a stílust itt eltűrjük-e. Aztán arra jutottunk, hogy inkább nem. Az eltérő véleményeket örömmel vesszük és közöljük, de kérem, hogy maradjunk meg a kölcsönös tiszteletnél és udvarias stílusnál.
    BJ

  9. Szívemből szól Püspök úr!

  10. Érdekes. Nem értem, hogy mit akar az érsek úr, vagy püspök, aminek a kommentek hívják. De egyetértek Joseph-fel. Ez egy gyatra és álszent írás. Admin ír a kölcsönös tiszteletről. Nos, ez az, ami hiányzik az érsek írásából.

    1. Kedves Zoli,

      Önről az az öreg néni jut eszembe, akinek a kapálástól úgy meghajlott a dereka, hogy már nem tudott kiegyenesedni, mindig hajlott derékkal járt. Persze Önnél ez szellemi-lelki értelemben értendő.
      Ön szerint hiányzik a tisztelet az érsek úr írásából. Nos, az érsek úr első szava a hála, és a legnagyobb tisztelettel és viszafogottsággal igazítja helyre a CNN-t és társait szentírásnak elfogadó amerikai társadalom tipikus, felületes képviselőjét. Én sokkal keményebben tettem volna ezt meg. Az érsek úr egyszer sem használ olyan szavakat, hogy gyatra, és álszent, amit Ön úgy képes leírni, hogy saját bevallása szerint sem érti az írást.
      Második lehetőség Önnel kapcsolatban, hogy Ön nagyon pontosan ért mindent, csak éppen egy agent provocateur. Ebben az esetben nincs mit mondanom. Ha őszinte az Ön értetlensége, javaslom e honlap írásait többször egymás után elolvasni. Segíteni fog.
      Bálint József

  11. Tisztelt érsek úr!

    Levelét megkésve (2016-ban) olvastam.
    Első olvasatra furcsának tűnt és olyannak ami azt sugallta, hogy képes úgy válaszolni, hogy hajlamos bizonyos dolgok felett átsiklani.

    Másodszorra már feltünt nekem, hogy Ön úgy fogalmaz mint egy igazi felejtő ember.

    Nos, a levelében ír az abortuszról, a homoszexualitásról a liberalizmusról.
    Ezzel kapcsolatosan el kell mondanom, írnom, hogy a római katolikus egyház, vagy Ön személyesen hogy meri eldönteni, hogy egy Nő igénybe vegye-e vagy ne az abortuszt. Felnőtt emberként megilleti e lehetőség.
    A homoszexualitásról valló írásakor – gondolom – megfelejtkezett arról hány szexuális visszaélést követtek el az Ön egyházának felszentelt papjai (pedofília, gyermek tanítványok molesztálása stb.)az egyházmegyék elöljáróinak tudtával – panaszokat eltussolták – nehezítetté e cselekedetek nyilvánosságra kerülését.
    Tudja-e Ön hány felszentelt papnak vannak magyaroszágban ún.balkézről született gyermeke, gyermekei?

    Ön beszél a tőkések összeesküvéséről a világban úgy, hogy megfeledkezik arról az egyházi terrorról amit jó pár száz évig az Ön egyháza viselt másokkal szemben. Példákat nem írok, hiszen Ön ezekkel tisztában van.

    Ön úgy fogalmaz tisztelt érsek úr, hogy Európában a kommunistákból lettek
    gazdag vad kapitalisták, ezt Ön jól látja, például az Ön szeretett miniszterelnökének az apukája is.

    Ön levelében hivatkozik a tíz parancsolatra, mint a keresztény erkölcsiség alapjaira, holott azt nem más mint Mózes – Mose – vésett kőbe Izsák, Jákob és Ábrahám istenének tollbamondása – vésőbe mondása – szerint.

    Még valamit írnék tisztelt érsek úr, az Önök szentírásában is szerepel e jeles mondat, „… az vesse rá az első követ, aki maga bűntelen..” ha jól idéztem.

    Végezetül, abban hiszek, hogy egy ember szabadnak születik, született és nem másnak. Az Ön egyházának több száz éves története pedig nem erről tanúskodik (sajnos).

    Mielőtt megszidna el mondom azt is, hogy minden hívő embert tisztelek a hite miatt, legyen az bármilyen vallású, származású, színű vagy bármilyen nyelven beszél is.

    Maradok tisztelettel:

    Berta Tibor

    Budapest, 2016. szeptember 4.

  12. jozan-katolikus

    Tisztelt Berta úr,

    Márfi érsek úr bizonyára nem olvassa honlapunkat, így szeretnék röviden néhány szóban reflektálni írására. Csak úgy távirati stílusban. Kommentárjában ugyanis olyan dolgokat feszeget, aminek vajmi köze van Márfi Gyulához, viszont magát a kereszténységet érinti.

    1, Sem felnőtt sem serdülő személyt nem illeti meg az abortusz joga. Az emberölés tilalma elsőrendű, halálos bűnnel fenyegető isteni parancs. Nem Márfi érsek úr, nem az egyház találata ki. Különösen undorító, ha a legvédtelenebbek, a magzatok ennek a gyilkolásnak az áldozatai.

    2, Ha az egyház fölemeli szavát ez ellen, akkor isteni parancsot teljesít „Menjetek tehát, tegyétek tanítványommá mind a népeket! Kereszteljétek meg őket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevére, és tanítsátok meg őket mindannak a megtartására, amit parancsoltam nektek.”(Mt 28,19-20)

    3, Nem tudom, milyen az igazi és hamis felejtő ember, de sértegetését tartsa meg magának, ezen a fórumon nincs hely az ilyenekre. A témával kapcsolatban javaslom „Pedofil zaklatások a katolikus egyházban — mi az igazság?” c. írásomat elolvasni.

    4, Egyházi terror? Mégha igaz is volna: Ennek mi köze a világot fojtogató cionista tőkés összeesküvéshez??? Jól értem, csak azért, mert Ön szerint létezett egyházi terror, már nem szabad felemelni szavunkat korunk igazságtalanságai ellen???

    5, Többször is elolvastam mondatát a tízparancsolatról, nem jöttem rá, hogy mit is akar mondani. Ha nem tudná: A mi Istenünk ugyanaz az Isten, akitől Mózes a tízparancsolatot kapta.

    6, Hogy jön ide a házasságtörő asszony története??? Jézus az őt megkövező, és ugyanezt a bűnt bizonyára elkövető farizeusokat szégyeníti meg szavaival. Ebből azt kihozni, hogy mostmár Márfi érsek úr nem emelheti föl szavát??? Ha hallgattál volna…

    7, Az ember szabadnak született… Mit is akar evvel mondani? Ha azt, hogy Ön szerint ezek után nem lehet tanúságot tenni az üdvösségről, és az embereket megpróbálni nevelni, vezetni, országot, hazát építeni – hát csak sajnálni tudom Önt.

    8, „Minden hívő embert tisztelek a hite miatt” Remélem azért a gyerekeket lefejező hívő muszlimokat és a nemzsidókat szamaraknak tekintő hívő zsidókat nem tiszteli hitük miatt.

    Mindezek után: véleményem szerint Ön vagy egy troll, provokátor, vagy egy felszínes, gondolkodásra, mélyebb összefüggések keresésére képtelen lusta személy vagy olyan valaki, aki saját bűnös életmódjához keres önigazolást. Ezeknek semmi keresnivalója itt, ne is olvassa ezt a honlapot, nem Önnek való.

    Admin

Hozzászólás a(z) Gema bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük